Süket Margit

Margit édesanyja meghalt a szülés után, apja nem nagyon tudta, mit kezdjen egy leánygyerekkel, a rokonoknál töltött több időt a kicsi, semmint otthon. Két év forma lehetett, amikor már róla is lemondott az orvos, tehetetlen vagyok, itt csak az imádság segíthet, mondta, erre biztatta az apát is.

Margit szervezete mégis legyőzte a betegséget, azt már csak később vették észre, a füle elvesztette hallását, nem lett teljesen süket, de a normál hangokat nem érzékelte, így kiabálva szóltak hozzá, később már úgy sem.

Apja nem jött vissza a háborúból, így a lány egyedül maradt, tizenhat volt, a korabeliek lassan férjhez mentek, a házasság után szülték a gyerekeket. Margit nem sajnálta, neki soha nem lesz ura, idegenkedett a durva férfi erőtől, de a gyereket azt bánta. Nagyon szerette a kicsiket, mindig nézte őket mosolyogva, azok megértették őt, lehetett simogatni a fejüket és rá ugyanolyan angyali mosollyal tekintettek, mint bárki másra, amíg nem nőttek akkorára, beálljanak a kórusba, rikoltva a rigmust háza előtt, süket Margit boszorka, elvágja a torkod ma, nem haragudott, bár eleinte sokat sírt emiatt, aztán elfogytak a könnyei.

A világ dolgait nehezen értette, volt amiről az asszonyok is csak suttogva beszéltek, az neki mindig titok maradt, a titkokra pedig saját maga keresett magyarázatokat.  Úgy gondolta, a gyereket kis magként a lakodalom ebédjénél teszik az új asszony tányérjába, aztán ha megnő valahogy csak kijön onnan a hasából, de az meghaladta képzeletét, hogyan is lehet az. Zavarta nagyon, már fiatalka korától alul vér folyt belőle, de úgy hitte, ő ilyen hibás, hibás a füle is, meg ott is, szégyellte is, titkolta, ilyenkor száraz kukoricacsuhét dugott az alsóneműjébe, felfogja valahogy a vért, csak a combja sebesedett ki tőle, de viselte hősiesen, megadta magát a sorsának.

Születése napját sem tartotta nyilván, sem ő, sem más, orvoshoz nem járt, nem volt barátnője, bizalmasa, de még kedves szomszédból sem jutott neki, moziba sem járt, minek is ment volna? Csak dolgozott a kertben, a ház körül, az állatokkal, eladta amit el tudott a terményekből, állatokból, sütni-főzni ment esküvőkkor, keresztelőkkor, meg a halotti torokra, varrni is jól tudott, néhány asszony vele készítette új ruháját, a szegényebbek, mert ő keveset kért érte.

Hajában már megjelentek az első ősz szálak, amikor a részeges Jani hazaúton a kocsmából biciklijével pont az ő kerítésének esett neki. Bekísérte a házba a dülöngélő embert, lemosta a sebét, amikor az odanyúlt neki. Margit lemerevedett, sejtette jól, ő nem szólhat semmit, mert lehet ezt így szokták, honnan tudhatná, nem sérti-e meg vele a Janit, ha nem engedi neki, az meg megfordította, a szoknyáját felemelve csinált vele valamit, amiről nem is tudta mi lehet. Előbb fájt, aztán kellemesen bizsergett a teste, míg végül újra a fájdalom uralta el alsó felét, de csak hagyta, biztosan így kell ennek lenni.

Akkortól aztán néhanapján bejött hozzá a Jani, mindig ugyanúgy fordította háttal magának, felcsapva a szoknyáját, megcsinálta újra meg újra, amikor végzett, morgott valamit, aztán elment.

Nyárra vette észre, egyre nagyobb a hasa, de csak akkor kezdett el gyanakodni, amikor már annyira mozgott az a valami ott belűl, kitapinthatta a kis lábat, kezet, gyerek van benne. Hiába törte a fejét, nem tudta kiokosodni, hogy kerülhetett az beléje, nem volt neki ura, hogy megetesse a maggal, de mégis hálás volt, és imáiban adott hálát Jézusnak és az összes szenteknek, csodát tettek, arra gondolt, ha már elrontotta őt a teremtő, és hibássá tette, így kárpótolja.

Késő őszi éjszakán lett rosszul, kiszaladt a kerti budira, de csak érezte, itt nem erről van szó, úgy hitte, az egész belseje készül kiszakadni, őrült fájdalmában négykézláb hintáztatta magát, és az artikulátlan hangjai betöltötték a konyhát. Aztán egyszerre elveszítve eszét is egy pillanatra, szinte gyönyör árasztotta el, ahogy megszabadult a kíntól. Lihegve dőlt oldalra és akkor látta meg a szederjes kis testet lábai között, véresen, foltosan. A gyerek, gondolta, és ösztönösen húzta melléhez, botorkálva keresett egy kést, elvágva a zsinórt, ami összekötötte porontyával.

A csoda, a csoda csak ez duruzsolt fejében, amikor magához térve érezte, nem él az ő boldogsága, látott temetésen sok élettelen csecsemőt, tudta, milyen az.

Miközben magához szorítva vére élettelen cseppjét rohant a kút felé, csak agya zakatolt, hibássá tettél, halott gyereket adtál, hibássá tettél, halott gyereket adtál, hibássá...ha nem lett volna süket, sem hallotta volna ettől a zakatolástól, ahogy felsírt a magzata, a csobbanást sem érzékelte, amikor elnyelte őket a víz.

A temetésen nem volt pap, öngyilkosoknak nem jár egyházi temetés, a gyerek meg nem volt megkeresztelve, a sírt sem jelölték. Az asszonyok össze-összesúgtak, nem gondolták volna a süket Margitról, ilyen rafinált cafka, biztos szégyenében ment a kútnak. A részeges Jani aznap is berúgott, mint mindig.