ne ítélj, hogy ne ítéltessél

Lehet vajon olyanról valós képet alkotni amit nem éltünk át? És ha valamit nem éltünk át, akkor hogyan lehetne róla valós képet festeni, valóságosat írni? Ha ezt tovább göngyölítem, akkor eljutok oda, hogy milyen torzót mutat egy olyan írás, aminek írója csak sokat olvasott adott témáról, és éppen annyira magába építi azokat a szavakat is, amik nem azoktól származnak, akik megélték, hanem olyanoktól, akik még a maguk szűrőjén is átmosva adják közre a mások által tapasztaltakat.

Mostanában nagyon ügyelek arra, csak azokat az írásaimat tegyem olvashatóvá, amiket saját megélt tapasztalataim támasztanak alá, bár sok minden más is foglalkoztat, amit szeretnék megérteni, vízióim, képzeletem, fantáziám is akad bőven, mégis csak kérdések formájában közelítek hozzá. Nem beszélhetek arról, milyen a gyász, még akkor sem, ha egy embert már elveszítettem, ha már sokat, akkor lehet fogalmam róla. Amikor meghalt a kisfiam, sokan mondták, el tudják képzelni, mit érezhetek. Szívem szerint elküldtem volna őket a fenébe, mert gőzük sem lehet róla, nincs az az empátia, amivel akár közelíteni is lehetne a megélt érzéshez.

Sokáig szerettem volna megismerni, mit és hogyan élnek meg a bányászok, a maguk életének napi kockáztatását, ezzel a családjuk potenciális magukra hagyását, a sötétet, a hideget, a borzalmas nehéz fizikai munkát, és még ezer mindent, így sok bányásszal beszélgettem, de még ma sem tudom érezni, amit ők, csak esetleg sejtésem lehet róla. Így nem írok a bányászokról, ha írok mégis, akkor kérdéseket fogalmazok meg, hogy még közelebb jussak, megérinthetnek, de elérni őket, pontosan a megélt tapasztalatom hiányában soha nem fogom.

Életemben annyi mindent nem tapasztaltam még, bár mindig törekedtem arra, ahol kérdéseim felmerülnek, ott a valós átélés adja meg a választ. Viszont vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megtapasztalni, mert alkalmatlan rá az ember születése, genetikája, adottságai, lehetőségei folytán. Így aztán sok minden marad, amiben csak kérdéseket tehetek fel. Igaz, írhatok  például novellákat is, megjelölve a műfajt, azaz közölve, ez a képzelet szüleménye.

Amiről még írni sem tudok, arról nem álságos ha véleményt mondok? És nem felelőtlenség, ha ezt a véleményt nagy nyilvánosság előtt teszem? Enyhítheti, ha elé teszem, saját, szubjektív véleményem szerint? Hiszen ezzel másokat befolyásolok, mégpedig olyan irányba, ami még csak nem is közvetett tapasztalati tényezőn alapszik. Egy embert soha nem ítélhetek meg, hiszen ő egy másik, teljesen tőlem független világgal rendelkezik. Amit megítélhetek, azok a cselekedetei, de ott is jobban teszem, ha előbb magyarázatokat keresek, ami sok esetben megóv a sommás ítélettől, tőlem ezt kívánja a becsület.

Hazudnék, ha azt mondanám, mindig sikerül, de legalább törekszem rá.