Én kiszálltam, röviden

Én kiszálltam, röviden

Vannak azok a számítógépes játékok, és én néha játszom, még mindig nagyobb élmény, mint vakoknak a színeket, süketnek a zenét magyarázni. Úgy hiszem. De ez attól függ, milyen a program. A játékprogram. Hogy őszinte legyek magamhoz – senki más nem követel őszinteséget – esélyem sincs. Olyan ez a játék, amikor két kézzel állsz ki egy gépfegyver ellen, puskával egy tank ellen, gépfegyverrel egy atomrakéta ellen. Apró győzelmeket ad, de biztos a bukás.

Valami magyar népmesében volt – azokat szoktam olvasni a legkisebbemnek – hogy ha nem nyerhetünk, de legalább ne adjuk olcsón a bőrünket.

Tudom, annak, aki ma még azt hiszi, a csúcson van, ez nem mond semmit, de...legnagyobbat a csúcsról lehet bukni. Ezt nem magyar népmeséből vettem, hanem a transznacionális cégem német igazgatója fenyegetett ezzel. Volt igazsága, a transzot lenyomta a multi. Na, ő nagyot bukott. A cég is. Hogy én is?? Jó volt tanulságnak.

Szóval, a nyerő mindig az, aki a szoftert, a programot írja. Én a lottón mindig nyerek, azt a pénzt, amit nem kockáztattam.

Csak egy kérdésem van? Akarunk játszani? Te akarsz?

Avagy írjunk teljesen új programot? Ámde, akar-e velünk játszani az ellen?