Gondolatok a választások előtt.

A nő, ha jog és lehetőség egyenlőségben akar élni a férfiakkal...

Nem támogathat olyan programot, mellyel saját emberi érvényesülését kockáztatja, nehezíti, mely abba a csapdába csalja be, amivel pontosan kiszolgáltatottsága révén könnyen besétálhat, hiszen nő.

A nő az emberiség egyik fele, történetesen az a fele, aki testi adottságai révén alkalmas leszármazó kihordására, megszülésére és az élet első hónapjaiban táplálására. Ez az adottsága, mely egyben ajándék, egyben a csapda is.

Életünk első perceitől fogva egy folyamat részesei leszünk, mely folyamatot a leszakadásnak nevezzük. A születés már maga egy kiszakadás, majd köldökzsinór elvágásával az önállóság tanulásának időszaka. Egy ideig az anyatej szükségessége az egyetlen, ami egy apát kirekeszt a gyermeke életéből, arra a napi ötször-hatszor fél órákra. Megközelítőleg ennyi az az idő is, amit még igényel a csecsemő az anyai szívhangból, ezt később egy más szívhang, a test érzékelését egy másik test érzékelése - optimális esetben az apáé - , válthatja, felválthatja, csak a fokozatosság és állandóság dominanciája döntő. Azaz, elmondhatjuk, így a csecsemő hat és tizenkét hónapos kora közt éri el fejlődésének azt a szakaszát, már nem igényli jobban az anyát, mint az apát, az anya hosszabb távra is pótolhatóvá válik. Ez az idő megegyezik azzal, míg az időlegesen anyává avanzsált test visszaváltozik női testé.

Maximum egy éves kortól már kétszereplős a gyermek élete, és rohamosan nő a befogadóképessége, a személyek száma fokozatosan növelhető. Egy átlagosan fejlődő gyermek másfél éves kora környékén már sokkal több megszokott felnőttet és egyre több gyereket igényel maga mellé, ideje megkezdeni a kisközösségi szocializációt.

Semmi indoka nincs tehát egy gyermek szempontjából annak, hogy az anya valamikor kilenc hónapos kor táján fokozatosan a háttérbe szoruljon és egy éves kortól csak előnyére válik ha szocializációjában osztoznak a családtagok, tehát az anya visszatérjen mindenben női státuszához, dolgozzon, művelődjön, képezze magát, megkezdje a leválást gyermekétől.

Társadalmi szempontból kívánatos a hat hónap, reális a kilenc hónap egy nő kizárólag anyai szerepére, de szükséges további kilenc hónap a közös szülői szerepre, egy egészséges gyermek esetén. Ami ennél több, az már személyes motiváció és nem a gyermek érdeke, így semmi indok nincs arra, ezt anyagilag támogassa a társadalom.

A nő, ha haladó gondolkodású, kilenc hónapot, egy évet általában még természetességgel él meg, hogy nagyobbrészt anya, de többet már áldozatnak érezhet, ami a gyerek pszichés fejlődését rontja.

Sokan abba a hibába esnek, saját választásnak tekintik, ha anyagi motivációra, külső kimondott, vagy csak sugallt nyomásra, közvetített elvárásnak való megfelelésre választják a kizárólagos anyaságot. Ugyanis ez nem saját döntés, ez akkor egy pszichés kényszer.

Teljesedhet-e ki egy nő úgy, a helye az otthon marad? Bizonyára. Egy közepes méretű ház körüli teendők, és a család háttérfunkciójának biztosítása, egy átlagos négy-öt fős családnál fel is emészt bőven egy nyolc órás munkaidőt, ezen egy percig nem is szabad gondolkodni, de csak akkor, ha megfelelőnek gondolja, érzi és tudja egy nő, és nem kényszerből, vagy pszichés nyomásra hozza meg ezt a saját döntését.

Ma egy kereső általában véve, talán ha magát tudja valamilyen szinten eltartani, kettőt egész bizonyosan nem, ha pedig gyerek is van, kizárt. Az elkövetkezendő években ez a helyzet, a mutatókat és a világ, de különösen az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve, nem igazából fog változni, jobb esetben, rosszabb esetben romlásra számíthatunk és az a reális megközelítés.

Azaz hiú ábrándozás, az esetek döntő többségében, hogy egy nő maradjon csak otthon, mert a férje eltartja. A nő jövedelemszerző munkájára még sokáig szükség lesz.

Anyaságra, mint fő tevékenységre tehát gyerekenként egy évet számíthatunk, ha az apa is vállalja, amit vállalnia természetes, ha nem, akkor másfél évet, két gyerek vállalása esetén tehát jellemzően az aktív 40-45 évből csupán három az, ami szükséges kiesés a hivatásból-munkából.

Akkor viszont első számú szempont, hogy munkájában tudjon érvényesülni annyira, megkapja azt a biztonságot, amit egy bejelentett állás jelent, úgy egészségbiztosítás, mind nyugdíjbiztosítás terén, valamint azt a cseppet sem elhanyagolható szempontot is nézni kell, azonos munkáért, azonos bért kapjon, annyit, mint férfi kollégája. Ne mondhassa egy munkáltató, nem alkalmazom a huszonévest, mert szülni fog, a harmincon-negyvenen évest, mert kisgyereke van, a negyven-ötvenen évest, mert már öreg.

Ahhoz, munkájában érvényesülni tudjon a nő, természetesen egy alapozó és folyamatos tanulási lehetőségnek is biztosítottnak kell legyen. Szerencsére ma már nem annyira általános, hogy pályaorientációnál eleve nőies irányba terelik a lányokat. Mit tartunk nőies foglalkozásnak?

Talán két olyat tudnék mondani, ami valójában inkább nőies, az ápoló-gondozó és a kozmetikus, de ma már a rosszul fizetettség okán elnőiesedett többek közt a kereskedői, a pedagógusi, nem hálapénzes orvosi pálya is. Miért kéne ilyen irányba motiválni lányainkat, természetesen ebben benne van az is, ha tehetsége, képességei ilyen irányba ambicionálják, akkor miért ne? Fő szabálynak kéne elfogadni, olyan képzést válasszon, amiben nem szakmát, hanem egy életre szóló hivatási irányt alapoz meg, olyat, amiben valójában ki tud teljesedni, ami örömet, harmóniát hoz az életébe. Mert sokan csak menekülnek az anyaságba, még mindig.

Amikor egy nő teljes, harmonikus és biztonságos életet és idős kort akar megérni, fontos, hogy anyagi függetlenségét is megalapozza. A munkában töltött évei alatt saját, önálló és nem mellékes jövedelme legyen, hogy ez a jövedelem a nyugdíját is előteremtse, csak ebben az esetben biztosított  teljesen független, kényszer nélkül, belső motivációktól vezérelt egyenrangú társa legyen a választott férfinek, így biztosított a harmonikus családi élet. Nem mondom ugyanakkor azt, egyéb esetben nem érhető ez el, csak azt, hogy nem biztosított, ugyanis, ha valami oknál fogva váltásra kényszerülne, nagy mértékben hátráltatná az anyagi függőség annak meglépésére. Amikor kényszer tart össze egy családot, akkor pedig nem beszélhetünk boldog, harmonikus életről.

A nő, ha fontos számára az egyenlőség, azt keresi, amikor választani akar, melyik formáció ígéri számára azt az esélyt, egyenrangú, egyenlő lehetőségű nőként, polgárként tudjon majd boldogulni. Ki az, aki nem kényszeríti, és nem is befolyásolja ösztönzésekkel, pusztán élete 6-7%-os szakasza miatt arra, otthon maradjon, ki az, aki nem ezt üzeni kampányszövegében, kampányneveivel (-nének lenni idilli), programjában. Ki az, aki nem egy felé irányítja, hanem maximális választási lehetőséget helyez kilátásba számára magánéletében is, és mellette nem hároméves gyest, és főállású anyaságot ígér, minimális, de a társadalmat mégis nagyon megterhelő összeggel, hiszen egy modern gondolkodású nő számára ezek csapdák. Számára csak az számít elfogadható programnak, ahol a tanuláshoz, a hivatáshoz, a munkavállaláshoz és gyermek vállalásához, neveléséhez a feltétel az intézményi háttér biztosítása, munkahelyek és alkalmazkodó munkaidőknek fontossága mindkét szülő számára egységes feltételeket ígér, de adott esetben semmilyen ráhatással nem erőszakolja meg az aktuálpolitika a szabad választását abban sem, ha csak a hivatásának szeretne élni, gyermekvállalás nélkül.

Hiszen egy nő értékét nem az általa világra hozott gyermekek száma, nem anyasága, hanem a társadalom, az emberiség számára végzett hasznos tevékenysége határozza meg. Pont úgy és annyira, mint a férfiakét.