de a sorsok determináltak
Áradnak a vizeink, sok helyen a tetőzés minden idők legmagasabb vízállásával következett-következik be, még nem tudhatjuk, mi lesz a mérlege ennek a katasztrófa-helyzetnek.
Sokan már elveszítették ingatlanuk, házuk, lakhatásuk lehetőségét a bent maradt értékeikkel együtt, sokan ez után fogják. Munka, lehetőség a jövedelemre nincs, vagy alig van, ha mégis, az elérhető bér jellemzően arra elég, életben maradjanak, de még álmodni sem enged nagysága arról, valaha újra lakni tudjanak, ha elveszítették egzisztenciájuk, újra teremtsék azt.
A hatalom gondoskodni fog a krízis-alapból azokról, akiket sújtott az ár, utal ki gyorssegélyt, pár tízezret, az újra építéshez, százezeres vagy milliós kamatmentes, halasztott visszafizetésű kölcsönt, indokolt esetben kérhető lesz a visszafizetés elengedése, lesz állam által támogatott rendkívül kedvező árvízi hitelkonstrukció. Újra épülnek majd paloták, mert a gazdagok, gazdagabbak, csókosok élni tudnak majd ezekkel, mi több, visszaélni, mint eddig is, nekik megvan a kapcsolatrendszerük, azok pedig, akik nyomorúságos körülmények közt tengődtek eddig is, abból a százezerből, amit nekik fognak esetleg nyújtani, vesznek egy lepukkadt vályogházat, olyan helyen, ahol ennyiből kapnak, ahol se munka, se közlekedési lehetőség, ámde közel egy patak, egy folyó, alacsony a gát, fáradtságos munkával élhetővé teszik maguknak, mígnem pár év múlva jön a következő áradás és kezdődik minden előröl...
ReTRo hét órát a vízben töltve segített a védekezésnél, beszámolója itt olvasható.
...............
Egy kicsit más, de ez is árvízi.
Dunakeszi, Duna-sor.
A rév a legalacsonyabban fekvő részén van, ha magas a Duna vízállása, biztosan kiönt, ennek ellenére a régi kicsi, szerény házak helyét ma már villák tucatjai tarkítják, álomszép hely, van is kereslet az itteni ingatlanok után, bár még vegyes az összetétel, szegényebbek és extrém gazdagok is lakják.
Néha eladó telek is akad, mint ezen a fényképen látható, nem kis pénzért.
A kép tavalyi, azóta elkelt, megerősített beton véd-gát mögött épül az új házikó. Valószínűleg a tripla garázsban elfér majd a motorcsónak is, hogy ilyenkor is tudjanak közlekedni. Ugyanis most ez van az utca helyén
Pár napja még ilyen volt
Tegnapra ugyanott ez lett
Ma tovább emelkedett a vízszint, az oszlop, ahonnan szombaton fényképeztem, már megközelíthetetlen.
És a víz emelkedik, a tetőzés hétfőre várható.