Pénz kontra érték és fantázia a mindennapokban
A fogyasztói társadalom csapdái, röviden, és csak egyszer.
A fogyasztói társadalom alapvetően a profit termelésére, maximalizására irányuló célok elsődlegességének társadalma.
A kereslet és kínálat találkozása ahol a profit realizálódik.
Kereslet egy olyan igény, ami mögött fizetőképesség áll.
Igény, a szükséglet kielégítésére irányuló vágy.
Szükséglet, az alapvető elégedettség hiánya.
Tehát minden abból indul ki, profitot kell termelni, hogy végső soron kevesek gazdagodjanak általa, és erre a célra a szükségletek manipulálása a leghatékonyabb eszköz.
Minél inkább elégedetlen vagy, annál jobban jelentkezik az igény, az elégedettségre.
Normál esetben elégedetté tud tenni, hogy süt a nap, hogy sétálsz egyet a friss levegőn, hogy eszel egy finom gyümölcsöt a fáról, hogy szeretsz és szeretve vagy, hogy beszélgetsz, hallgatsz másoktól meséket, énekeket, magad mesélsz, énekelsz, lehemperedsz a selymes fűbe, simogatsz és simogatnak, sok olyat tudnék mondani, ami elégedetté tesz és nem kerül semmibe.
Csak ebből a szempontból értéktelen az elégedettséged a fogyasztói társadalomban, mert elégedettséged nem hozott profitot.
A profitszerzők ezért egyre több utat lezárnak ahhoz, hogy ingyen juthass elégedettséghez, reklámok tömkelegével terelik vágyaidat olyan irányba, pénzt áldozz elégedettséged megteremtéséért. A verseny arra kényszeríti őket, minden nemes és nemtelen eszközt felhasználjanak, csak az ő profitjukat növeld.
Pedig éppen elég nemtelen már az is, valójában teljesen szükségtelen dolgokat kínálnak részedre, hazudva, neked ez kell.
Te, fogyasztó pedig bedőlsz, egy futó pillanatra elégedettséget érzel, majd kacat termékedet, szolgáltatásodat bedobod egy sarokban, és próbálod elnyomni a lelkifurdalásod, hiszen valódi kielégülést nem kaptál. Hogy ne bántson, lenyomod a tudatalattidba és kárpótlod magad, hogy soha ne legyen vége.
Meditterán tájakon járva, különösen a dél-horvátoknál, vagy a görögöknél mindig ámulatba ejt, a parányi kis kert, terasz idillisége. Mi mindent ki lehet hozni pár négyzetméteren! És ámulatba ejt, hogy beinvitálnak, beszélgetnek, szerényen büszkék a csodájukra, amit maguknak teremtettek.
Egyet leírok. Hatszor négy méteres csöpp kert, benne egy nagyobb fa asztal, körötte fa padok, a háziak keze munkája, nem kell napernyő, mert egy tőke szőlő és egy kiwifa lugasként fedi be, a másik kettő a házfalat borítja, hűs belsőt biztosítva, a naposabb oldalán négy-öt paradicsomfa, több, mint egy méteresen, alatta cukkini fut, a kis alacsony kerítésre kúszik a ceruzabab, a túl felén uborka, padlizsán, az utcára kihajló fügefák törzsét rózsaszín virág takarja, a pár méteres járda két oldalát fűszernövények szegélyezik, levedula illatozik a két lépcsőfok mellett. A természetes klímája az édennek így alig igényel mesterséges vízutánpótlást, néha kötözni, vagdosni kell, és burjánzik. Ebben a szín és illatpompában ebédelnek, vacsoráznak, és beszélgetnek, lágy hangon énekelgetnek, még a TV is kikerül, ha valami fontos van, bár egymásnál ritkábban van fontosabb.
Egész nyárra elég gyümölcsöt, sőt, még bornak, friss gyümölcslének, lekvárnak is elegendő mennyiséget ad a szőlő és füge, a kiwi is folyamatosan terem, nem kell paradicsomot, uborkát, padlizsánt, babot venni, ami mindennapi ételük, friss fűszerek állnak kézhez a főzésnél, és a frissen szedett, érett kincseknél nincs ízletesebb.
Nálunk ritka a huszon négyzetméteres kert, de mit teszünk bele? Műanyag kerti bútorokat, pár évente lecserélve, nagy színes napernyőket, a házat árnyékoló szerkezettel védjük a meleg ellen, a klímaberendezés optimális hatása miatt ajtót sem nyitunk, a füvesítést kétévente újítjuk, a szépség kedvéért rózsát, liliomot, mifenéket telepítünk, folyvást locsolunk a vezetékes vízzel, minek csatornadíjjal együtt csillagászati az ára, mert túl erős a nap, pihegünk és lihegünk, az étkezőben vagy konyhában megvacsorázunk, vendéget ritkán hívunk, mert a lakást féltjük, helyette vásárolt CD szolgál zeneként, valami DVD-ről vagy letöltéssel az esti altató film. A bazimarketben kényszerérett, félrodhadt zöldség és gyümölcsöt zabáljuk, amit drága pénzen megvettünk a heti nagybevásárlás során, aztán tároltuk az energiazabáló hűtőben, zacskóból szárított fűszerrel próbáljuk mégis ízesre varázsolni, reménykedünk, hogy a palack borunk nem tartalmaz tartósítót, a colánk pedig még elég szénsavas. A virágboltban vásárolt virágok egy-két napig csoffadnak a vázákban, valami nyári hangulatunk is legyen. Telefonon felhívjuk ismerőseinket és ha találkozni akarunk, beülünk egy méregdrága étterembe, sétálunk egy jót a belvárosban, nézzük a kirakatokat, és meglepjük magunkat egy századik felesleges vacakkal, mert valami hiányzik. Mennyit is dolgozunk mindezért??
Tudom, nincs mindenkinek pár négyzetméteres kertje, terasza, erkélye, tudom, jobban szeretünk a város közepén lakni, minden közel van, meg különben is, a város zaja, szaga, araszolgatása, anyázása nélkül már nehéz lenne az élet. Nézzük az óriásplakátokat az óriásplatánok helyett és nagyon elégedettnek látszunk. Vajon ez a folyamat természetes vágyainkból született, vagy a manipuláció már itt is hatott?
Miért választjuk a társasházak lakásait, amik ára nem alacsonyabb egy kertes házénál, ha jól körülnézünk? És amikor azt választjuk, miért nem élünk a természet által nyújtott ajándékkal, annak telekrészét tegyük emberibbé? Miért a tujákat, a díszfákat, bokrokat ültetjük bele, meghatározott mértani pontossággal, amikor művisége arra inspirál, kíméljük, hogy nem is tudjuk élvezni?
Biztos, hogy jól van ez így? Biztos, hogy ez kell nekünk?
És mit tehetünk ellene?
