tömegpszichózis az egész

Március közepétől a nagy alapterületű kereskedelmi egységek, a bazimarketek  számára megszűnik a nyitvatartási lehetőség.

Nem vitatom, hogy a vásárlási szokások erősen eltolódtak a hét utolsó napjára, így ez a kialakult szokásokat erősen befolyásolja, ami egy ideig valóban nem csak bosszantó, de akár frusztráló is lehet azoknak, akik számára a vásárlás nem csak kötelesség, muszáj volt, de egyben élvezet is okozott.

Sokan azt vizionálják – meglehet alappal – erre a rendeletre azért került sor, mert a magukat keresztényinek mondó koalíciós partnerek ezzel terelnék templomba híveiket.

Szerintem, ha ez a szándék, akkor nagy csalódás fogja érni a kiötlőket. Ugyanis a hívők eddig sem maradtak el vásárlás miatt a misékről. A misék kora délelőtti időpontban zajlanak nagyrészt, a vásárlási őrület pedig inkább késő délelőttől jellemző.

Az igazán vallást követőt nem tántoríthatta el eddig sem semmi a liturgiától, azt, aki pedig nem gyakorolta a vallását, ezután sem fogja a dögunalom a templomba kényszeríteni.

Miért és kinek jó a vasárnapi vásárlás, valamint kérdés, hogy valóban muszáj-e?

Azt a nagyon ritka családi felállást feltételezve, hogy két szülő mindegyike dolgozik, reggel fél nyolctól négyig szóló munkaidőben, azaz öt-hat órakor már szabadul is munkahelyétől, nem fosztja meg vásárlási lehetőségtől, hiszen mind a hétköznap kora esti, esti órák rendelkezésre állnak, de akár a szombati nap is.

Akik szombaton, vagy vasárnap is dolgoznak, azok eddig sem a vasárnapot töltötték vásárlással.

Ahol a család egyik tagja ráér - munkaidő, vagy nem munkaidőben való munkavégzés miatt – hét közben, az akkor intézhette eddigi is, ezután is ez a feladatot.

Vannak, kiknek a napi munka nem ötkor, hatkor, hanem akár nyolckor, vagy később ér véget, és a munkáltató ragaszkodik a szombati munkavégzéshez is. Nos, ezek az emberek valóban meg vannak lőve. Mert, hiszen, a napi tizenkét-tizennégy órás, hat napi munka valóban nem tett lehetővé mást, mint az egyetlen szabadnap eltöltését vásárlással.

Amikor mindezt átgondolom, akkor tisztán látom, hogy csupán arról van szó, hogy a jónép rá lett szoktatva arra, a vásárlást ne feladatnak, kötelességnek, hanem szórakozásnak, kikapcsolódásnak, örömnek, csodás programnak tekintse. Hiszen a szó is megszületett rá : soppingolás.

Én, mint a fogyasztói társadalom megrögzött ellensége bevallom, hideglelést kapok ettől.

Életem nem kis hányadát töltöttem el a kereskedelemben, van rálátásom sok mindre.

Kezdjük a kereskedő – cég – haszonszerzési szempontjából.

Szombat-vasárnapra szinte minden hipermarketnek számító egységben, azaz jellemzően az általam bazimarketeknek titulált egységeknél átállnak az árak, azaz öt-tíz, de gyakran ezt is meghaladó százalékkal változnak a kis ártáblácskákon az árak a nyitás előtt. Ha valaki nem rest, és a nagyon kora reggeli órákban esik be hétvégén egy bazimarketbe, bizony komoly esélye van, amint az egy szem osztályos segédmunkás – alkalmazott az önkiszolgáló osztályon – mint őrült igyekszik a vaskos köteg árcimkét cserélni. Hétvégén nem kell ügyelni sok olyan dologra, ami hét közben szemet szúr, hétvégén ritkább az ellenőrzés - amiről egyébként is gyakran hamarabb tud az egység, mint a kijelölt ellenőr maga - hétvégén nagybevásárlás zajlik, sok-sok tételes, ahol jobban elmegy pár ár vagy minőségi differencia, hétvégén baromi sokan vannak és (nem véletlenül) nem arányos a működő pénztárak száma. Ez egy régi trükk, ha hat-hét alatt van a várakozók száma, még kivárják a sort, de már örülnek, ha végeztek és eszükben sincs reklamálni. Hétvégén, dacára a két-háromszoros forgalomnak, egy fővel sem magasabb a vevőszolgálat létszáma, azaz nem ritkán akár órás sorban állást generálnak. Akinél csak pár száz forintot tévedtek, nem fog beállni a sorba.

Hétvégén minden szart el lehet adni. Ez tény. Csak éppen ki kell tenni a főfolyosóra, csak a polcvéget kell átrakni, de akár egy ütős facing is elég. Vagy rátenni egy piros matricát a húsra, hogy akció és máris viszik, még akkor is, ha másnap, mi több aznap lejár a szavatossága és ennek ellenére legalább húsz százalékkal drágább, mint két nappal azelőtt volt ugyanaz.

Nincs nagyobb szakértője a tömegpszichózisnak, mint a kereskedő. Nem, nem a segédmunkásaik – lett légyenek akár egyetemi végzettségűek – azoknak se idejük, se energiájuk végiggondolni mi mindenhez segédkeznek, ha pedig mégis, akkor másnaptól már nem dolgozók.

A szóban benne van, tömegpszichózis, azaz csak tömegben működik. Hol fog tudni élni ezzel a csodás lehetőséggel a bazimarket, ha feloszlik a tömeg a hét egyéb napjaira?? Nekik a tömeg kell, a pszichózisra alkalmas tömeg.

A magyar nagyágyuk közül Demján, aki a leghangosabban tiltakozik a vasárnapi korlátozás ellen. Miért? Mert az egyike a legrafináltabb kereskedelmi szakembereknek, elég, ha utalok arra a legendás – de magam is az ő szájából hallott – esetre, melyben az első Skála áruházban – melynek vezetője volt – szétnézve meglátta a feliratot, „kínai ingek, 200 Ft” és megkérdezte az osztályost, mennyi fogy belőle, napi pár darab, volt a válasz, na akkor cseréljék ki a szöveget, mondta, mégpedig „divatos import férfi ingek, most csak 700 ft”. Hű, de ötletes, addig, amíg nem te veszed meg a szart sem érő, ötvenbe sem voltat, ugye? Másnapra elfogyott mind.  A legalja kínai ingek vásárlóivá degradálta a soppingolókat a fogyasztói társadalom, úgy, hogy még roppantul büszke is rá, a megvezetett és a megvezető is. Röhejes.

A hétvégi nyitva tartás nem kerül több költségébe a hipermarketeknek, mint bármely más nap, a haszna viszont sokkal nagyobb, mint bármely más hétköznapon.

Akkor most nagyjából leírtam a kereskedői – bazimarket – érdekeit.

Nézzük a bazimarketben foglalkoztatottakat.

A hónap jellemzően négy vasárnapjából háromban kell dolgoznia, úgy általában. Ritkán haladja meg a munkaideje a hat órát, inkább attól is kevesebb. Csupán a legvadabb órákat kell bent töltse. Egy órát utazik be, jó esetben tíz perc, míg eljut az öltözőig, ahol talpig alázatba vedlik, magára ölti a reflexológiailag a rabszolga agysejtek működését stimuláló betéttel rendelkező öt kilós bakancsot, mint kötelező munkaruhát, beáldozza magát egy testi motozásnak és végigtrappol nyolc lépcsőt-folyosót, hogy munkaidő kezdetre blokkolja be magát. Azaz reggel alig múlt nyolc óra, mikor ott hagyta csemetéit, akiket egész héten nem látott, a munka, meg az iskolai kötelező benntöltési idő -és jobb esetben örül, ha párja nem szintén ezt a verziót szívja, mert akkor a gyerekek bizony totál kulcsos gyerekek. És mikor letellik az öt óra ötvenöt perc előírt munkaidő, akkor rohan. Pontban kiblokkol – mert öt percenként fél óra munkabért vonnak le – és rohan, nyolc lépcsők, folyosók, testi motozás, sorban állással természetesen, öltöző még öt perc, dzsuvást le, izzadt, büdösre – jaj, csak ne találkozzon senkivel – hazait fel, láb bezsibbad, mert nincs a direkt stimulálás, sebaj, sántítva újry szab, ha átjut az ellenörzőponton. Sokan vannak, motozás csúszik, busz elmegy, legközelebbi fél óra – hiszen a tömegközlekedésben sem a túlkínálatról híresek, na ja, szívjon öt sofőr, többnek nem fizetnek – de hazaér. És kiszámolja, öt óra ötven percre kapott bérpótlékot, ám nagyjából kilenctől hatig nem volt otthon. A gyerekei züllenek az utcán, hátrányban mindentől, de nem gond, majd jön a gyermekvédelmis, aztán jól megfenyeget, és...és ezért nettóban alig több, mint kétezret kapott az napra. Azt mondja, nem, én nem akarom, nem vállalom. Ja. De itt állnak sorban, akik alig várják, megüresedjen egy hely.

Akkor most eljött a helye az anyagiaknak. A bazimarketekben a munkaerőt a minimálbér felett fizetik, mi több, még a szakképzettséget igénylő bér felett is. A tavalyi év begyűjtött bruttója nekem a 125 ezer. Na, erre a három vasárnap, majd hat órával, annyi mint nettó havi nyolcezerötszáz. Ez egy vasárnapra vetítve alig több kétezer forintnál.És ezért nincs egy hónapig család, és ezért züllenek a gyerekek, és ezért követeled te, hogy ez neki jó. Meg a munkáltató. Ugyanis.

A dolgozókat kötelezhetik ezért kötelezik a vasárnapi munkavégzésre! Nem szabadon választott. Havonként egy vasárnap a kötelező szabad.

Vagy a másik. A diákmunka. Az minden munkáltatónak jó, nincs betegállomány, nincs szabadság. Szarért-hugyért vállalják.

Melyik rabszolgaságot vállalnád te, te aki juj, de jót akarsz soppingolni??

Nem most volt, talán már hat-nyolc éve is. A West End-ben volt dolgom. Vasárnap. (Bármelyik hétköznap előfordulhatott volna) Az üzletben egy artikulátlan ordítás vitte a minden mást. Megpróbálom idézni: „Én vagyok a vevő, az isten, érted? Itt te vagy a szolga eladó, baszd meg, ha azt mondom, kinyalod a seggem, akkor azt teszed, érted, a szart nyalod róla, mert különben úgy rúgatlak ki, mint a szart, a szart, amit nyalsz a seggemről.”

Ezzel mit akarok mondani? Semmit. Csupán azt, hogy aki azt hiszi , hogy tudja mi a jó a kereskedelmi alkalmazottaknak, de nem tapasztalta, az ne pofázzon.

És akkor nézzük azt a vásárlót. Aki éppen hétvégén, vasárnap tévedett be.

De miért? Hiszen már éppen eléggé látja, hogyan lett egy eszköz a profit karmaiban.

Nem is tudom, talán el kéne azon gondolkodni, mennyi felesleges dolgot vásárol meg az, aki csupán hobbiból, vagy programból jár vásárolni, talán jót tenne, ha nem költene többet, mint amit muszáj, talán jó lenne, ha felfedezné, milyen jó dolgok vannak még az életben. Talán jó lenne, ha tudná, mennyivel többet fizetett, mint ha hétköznap vásárolt volna, talán jobb lenne, ha átnézné, mi van feltüntetve és ennek alapján nézné át a blokkot és egyszer sorba állna azért a pár száz forint különbözetért.

Nem tudom, hogy belegondolt már valaki abba, hogy mi a fene szűksége van arra, hogy vasárnap is dolgozzon, mint bevásárlás, akkor, amikor ezt pihenéssel, kikapcsolódással, családi összetartozással is el tudná tölteni?

Én csupán abból a szegmensből nézem az egészet, hogy a fogyasztói társadalmat ítélem az emberiség eddigi legnagyobb ellenségének.

Aki másként gondolja, hát, lelke rajta.