Vezérigazgató úr, Klárika kedves és az ő ura

Vezérigazgató úr, Klárika kedves és az ő ura

A vezérigazgató összehívta az országos vezetői értekezletet, és kiadta a verdiktet mellé, távolmaradást csak kórházi igazolással fogad el.

Klára húsvétja jól telt, csak hétfőn öntött fel az ura a garatra, régebben nem ivott, de két éve munka nélkül volt, rákapott a borra, oldotta a frusztráltságát, így történt most is. Délután összeszólalkozott az asszonnyal valami apróságon, de a kontrollt oldotta az alkohol, így a szópárbaj helyett az öklét választotta. Csak kettőt ütött, azt is megbánta másnapra, mikor kitisztult fejjel meglátta felesége feldagadt fél arcát, felszakadt szemöldökét, a bal szeme helyén csak egy rés volt, a környéke minden színben játszott.

Klára kedden otthon maradt, jegelte, kenegette eltorzult arcát, de nem nagy eredménye volt, éjszaka is rajta hagyta a borogatást, hajnalban azonban sírva nézett a tükörbe, hogy menjen így az értekezletre?

Ideje volt még, hát próbált sminkkel csodát tenni, a színeket valahogy tompította, de a torzultságon nem segített. Mind a nyolcvan kilométert nyitott ablakkal vezette végig, talán az leviszi a duzzanatokat. Így érkezett fel Pestre. Miután kiszállt a járművéből, gondosan magára illesztette a napszemüvegét, vidám mosolyt erőltetett arcára, ahogy belépett a titkárságra, onnan a tárgyalóba.

Tízen is megérkeztek már a vidéki kirendeltségek vezetői, kávéztak, az aktuális gazdasági kérdésekről beszélgettek, Klára is közéjük ült.

Még hiányoztak egy páran, de a vezérigazgató már belépett és szokása szerint mindenkihez volt pár személyes kérdése, biztató szava,

- Hát magán Klárikám, miért a napszemüveg?

Az asszony egy pillanatra zavarba jött, majd egy nagyot sóhajtott, levette álcáját, határozott keménységgel nézett főnöke szemébe

- Megvert az uram, vezérigazgató úr, csúnya  látvány, nemde?

A férfi előbb elkomolyodott, majd kitört belőle a nevetés, megsimogatta a nő hátát

- De most komolyan, Klárika kedves,mondja már el mi történt?

- Az ünnepeket kint töltöttük a telken – sóhajtott lemondóan – ahogy fűrészeltem le a cseresznyefa ágát, letörött, pont bele az arcomba.

- Látja aranyos, nem női munka ez, az emberre kell hagyni az ilyesmit. Nő létére ágat fűrészel? Inkább a sültekkel bajlódott volna.

Tovább lépett, a másik kollégához, de még visszafordult

- A humora azért a helyén van, azt látom.

De ebben a mondatban már nem volt semmi biztató kedvesség.