Annyi mindenre keressük a magyarázatot, de vannak-e válaszok?

Nagyot nevettek, amikor észrevették először, a bal arcukon ugyanott van a kis anyajegy, nézték magukat a tükörben, anya és lánya, kacagtak, muris volt.

Telt az idő, tán több, mint egy év is, amikor egy április végi estén együtt zuhanyoztak és a kis hatéves szeme felcsillant.

- Nézd, anyucikám, a bal cicinken is ugyanott nőtt egy kis bigyó.

Ismerte kislánya minden porcikáját, agyon puszilgatta már kisbabának is, és tudta, az a kis barna pötty, az nem volt a gyereken, eddig nem. Szólni nem tudott, szinte mozdulni sem, majd erőt vett magán, lehajolt és igazat kellett adjon a kicsinek, kezével megérintette saját mellét, amit ismert, amin mindig is ott volt az a csöpp kis jel, de most nem hitte el.

Újra a tükörhöz álltak, és pontosan ugyanott, pontosan ugyanúgy mindkettőjüknek határozottan látszott az anyajegy.

- Ne sírj, anyu, miért sírsz?

- Nem sírok, nem, csak boldog vagyok.

Érezte, valamit nagyon át kell értékeljen, valami teljesen máshogy van, mint eddig tudta, hitte, gondolta. Az egész élet alapjaiban alakult át egy pár perc alatt.

A kislányát hat éve adoptálta.