és az igekötők helytelen használata

Pénteken zárult a munkaév, tizenhárom nyúllal, előtte nap kilenc kakas és három tyúk. A kis fagyasztót be kellett üzemelni, ennyi fért el benne, kint van a fűtetlen melléképületben, mert a nagy- és a hűtő fagyasztó része is már telített. A vágás, feldolgozás az éjszakákba nyúlott.

Ide el nem férő kakasokból csináltam aranysárgán gyöngyöző levest, és csupán a fűszerezés egy része volt bolti. Idén jutottunk el oda, hogy az áramfüggőségünk kivételével gyakorlatilag önellátók lehetnénk. Három nyúl végezte a sütőben pecsenyeként. Nekik sem jutott már hely a dermesztőben.

Vasárnap estére a leves elfogyott, sült nyuszi még maradt, keddre jó lesz, átfűszerezem, majd rétestésztába töltöm zöldségekkel és úgy sütöm meg. Az utolsó, már nagyra nem nőtt karfiolokat is pár napja takarítottuk be, megteszi levesnek, desszertként pedig mézzel nyakon öntött, sült nagydobosi tök.

( A félreértések elkerülése végett megjegyzem, a baromfikat saját kezűleg öltem le, gyors, fájdalommentes módszerrel, miután 6-10 hónapig kényeztettem, babusgattam őket.)

A hétvégén lett az utolsó föld is eltéve a télnek, zárzúzózás a legnagyobb kukoricásban - mert bizony a végső törést itt november végén sikerült csak befejezni - aztán a szántás.

Hétfő az első laza nap. Irány Budapest. De hová??

Szeretnék elmenni a volt házat megnézni, kicsit beszélgetni a régi szomszédokkal, találkozni legalább Zsuzsa barátnőmmel és Évivel, na és Gyurival is le kéne ülni sörözni egyet. Ki kellene szaladni D-re, hogy a távolban élő lányaim házaira is vethessek egy pillantást, minden rendben van-e. Egy-két dolgot a kék-sárga lakberendezésiben gondoltam megvásárolni, de a volt kollégákhoz is beugranék pár perce, jócskán arrébb. Szóltak a D. bolthálózat outletjéből is, tettek félre pár dolgot, 90%-os leárazással. Természetesen a háziorvosomat is fel kell keressem, lejár a jogsim, és a J. kórház traumatológiára is kellene időt szánni a kontrollra, már ki kellett volna venni a csavarokat, de szeretném, ha a csontvelőkből is eltávolítanák a fémeket. A rehabra is ott kapnám a beutalót, és csak januárban lesz rá időm, meg kellene tanulni újra guggolni, térdelni, de legalább behajlítva terhelni a lábaim, két és fél év után már csak el kéne jutni idáig. Ebből sem lesz semmi, mint ahogy megint nem tudom szüleimet meglátogatni, a Budai Vár is csak vágyálom a Labirintussal, és A.? És T.???? És még mennyi minden, ami itt belül fontos?!

A hétfő semmire nem elég. Olyan, mintha nem is mennék.

Aztán itt van a karácsonyi nagytakarítás, sütés-főzés, vendégek, szilveszter, és ahogy vége az ünnepeknek meg kell gyúrni és elkészíteni az éves mennyiség száraztésztákat, a fogott vetőmagokat kiválogatni, csávázni, megtörni a diókat, mogyorókat, mandulákat, elővenni a varrógépet, megvarrni az év közben összegyűlt varrnivalókat, gépeket javítani és javíttatni, karbantartásokat megejteni, kivágni a felesleges fákat, a tavaly vágottakat hasogatni, méretre vágni, a borokat átfejteni, hordót mosni, palántákat nevelgetni, nyulakat pároztatni, szerves trágyázni, téli lemosózni, mákot elültetni. És már itt is a február vége, már megint szakad az ember nyakába a munka.

Szántás, kultivátorozás, robizás, vetés, metszés, lemosózás, vetés-vetés-vetés, palánta ültetés, fejés, etetés, feldolgozás, gazolás, robizás, kapálás, permetezés, gyomirtózás, rovarirtás, kapálás, elletés, betakarítás, eltevés, befőzés, cefrézés, miért nincs idő a Balatonra, ha már itt vagyunk mellette napi emlegetése, etetés, ganézás, fejés, feldolgozás, pihenésként éjbenyúló napi locsolás, locsolás, locsolás, kaszálás, robizás, gazolás, kapálás, kaszálás, pároztatás, állatetetés, elletés, ganézás, etetés, kaszálás, ganézás, egyszeri éjszakai balatoni fürdőzés, tyúkültetés, etetés, ganézás, aratás, kapálás, morzsolás, darálás, kukoricatörés, morzsolás, betakarítás, górézás, befőzés, fagyasztás, aszalás, közben folyamatosan az értékesítés, és végül a kakasok kivágása, a nyulaké, a már nem tojó tyúkoké, disznók vágása, hogy a kisfagyasztón kívül még a másik nagyot is muszáj legyen beüzemelni, és végre fellélegezni, hogy most már mindenre lesz idő. És irány Pest.

Azt kérdezte egy vitakultúrában analfabéta, vagy vitában kulturt nem ismerő, de legalábbis kommunikációban naivan rosszindulatú, vagy rosszindulatúan naiv, vagy álnaivan rosszindulatú és az igekötőket minden nicken tévesen használó...mindegyis emberke, aki még az életben nem dolgozott, hogy:

Mi van Jus? Elakadtál a klotyóm?...-DDD

Le kell fogyni. Dolgozz, lefogysz, és simán lehúzod magad.

Na, akkor most az emberke klotyójának a dugulását mellőzve kérdezem meg – július óta piszkálja a csőröm, csak nekem időm nem volt riposztra -, miért is kéne nekem lefogynom??? Le kell fogyni. Írja. Így. Miért? Miből? Mennyire? De főként miért, miért és miért??? Miért jó, ha valakit amolyan csontkollekciónak tudhat? Kielégülést okoz az ilyen emberkéknek más soványsága? Ez az általam végzett munka kevés szerinte, azaz fizikai munkában nem a szeretem, hanem a nemszeretem (kényszer)munkában látja az egyedüli lehetőségét a csontkollekciós küllemnek, lealázásnak, ami kielégíti őt önmagát, ha már más nem. (?) Tehát kényszermunka, amolyan Gulág, vagy Recsk, esetleg Mathausen, Dachau, Buchenwald, a teljesség igénye nélkül, mert hát „arbeit macht frei” és fogyaszt. És, amennyiben kellően sovánnyá aszalták az embert, akkor akár lehúzható a csatornába?  Óh, azok az árulkodó szavak!!! Amúgy pedig, gázosítás vagy égetés előtt, vagy után? Meg úgy egyáltalán. Tessék mondani!!

Ez csak egy első kérdés volt, a riposzt majd ezután jön. Ahhoz, hogy valakibe ennyire bele lehessen nevelni a valódi hitleri egyen - vagy végső??? - megoldás mikéntjét, ahhoz bizony komoly agyi (át)nevelés kellett, talán még ösztönözték is díjjal valahol.

Természetesen a guantanamoi módszereket sem okítják egy-egy ösztöndíj időtartama alatt, de talán elfogadtatják, megszerettetik azokat a szponzoráltakkal. A szponzorálásért pedig különben is elvárható némi lojalitás és annak fennen hirdetése. Mindennek ára van.

A bűnnek pedig bűnhődése. Ezt már Raszkolnyikov is megtapasztalta.

2014. december 15-i keltezéssel

P.s.

Több hónapja gondolkodom, hogy érdemes-e csatába szállni egyéni sérelem miatt és mindig azt állapítottam meg, hogy nem. Jelen pillanatban azonban a nolblogon teljes kirekesztésre törekvő, egy személy általi meghatározottság, durva személyeskedés, álságos módon kivitelezett becsületsértés, jó hírnévhez való jogsértés és ezzel párhuzamosan kapcsolati tőkével való visszaélés jellemzi a felületet. Egyelőre úgy érzem, még elégséges, ha visszadátumozással, nem főoldalon megjelenőként, de a piszkozatból élesítem ezt a fenti írásom. Mert a sérelem már nem egyéni.