Boszorkányok márpedig vannak
Ha valamiből jól állok, akkor az a fóbia, abból aztán van nekem bőven, no, de legalább tisztában vagyok velük, és nevetek rajtuk.
Nézzük csak, először is, itt van az édesvíz, míg a tengerben simán úszkálok a hajók közt, pánikolok a medencékben és az édesvízi tavakban, a magasság, már a létra második fokán remeg a lábam, és egy domboldal szélén is szédelgek, nem véletlen, így a síelés is kimarad az életemből, komoly győzködést kell önmagammal szemben alkalmaznom, hogy elmenjek vásárolni, a gyomrom gombóc ilyenkor, főként ha ruházatról van szó, pedig egyik szakmám a marketing lenne, az áramtól annyira rettegek, egy izzócserénél is legszívesebben felhívnám az elműt, áramtalanítsák az egész utcát előtte, felhívnám, na igen, ha nem lenne a telefonfóbiám is.
Míg más azonnal nyúl a telefonhoz, én sokszor fel sem veszem, ha csöng, egyszerűen képtelen vagyok parancsot adni a kezemnek erre. Órás beszélgetések, horror telefonszámlák, nekem ismeretlenek, még az ingyen lebeszélhetők is érintetlenek maradnának, ha nem az egész család az én telefonomra lenne épp ezért rácuppanva. Így marad az e-mail, a chat, még skype-on is csak az írást használom. A legrosszabb viszont, hogy menekülök a találkozások elől, ez főként akkor jellemző, ha addig ismeretlen emberrel, vagy számomra nagyon is fontossal kéne személyesen is összefutni, úristen, nekem milyen erőt kell összeszedjek, valakinek kimondjam, találkozzunk, vagy ebbe beleegyezzek, ezer indokkal tudom már azt is lemondani, ami meg volt szervezve.
Mégis van olyan, akit már annyira szeretnék megismerni, akivel már annyira éget a muszáj személyesen beszélgetésre, hogy veszek egy – mit egy, legalább száz – nagy levegőt és meglépem, de ameddig feloldódnék, már el is köszönünk egymástól.
Mikor Anemone megkérdezte, hétfőn, vagy csütörtökön fussunk össze, kapásból mondtam, hétfőn, mert tudtam, csütörtökig bőven találnék kifogást, visszakozzak, egy nap tán kevés rá, úgy gondoltam, ha feltételként szabjuk, nem telefonálunk egymásnak, ezt végképp kivédem. A találkozásunkat ő már leírta, jobban én sem tudnám. Igaz, azt elfelejtette kihangsúlyozni, miután fél órát álltunk egymással szemben, én csörögtem rá, hol van, igen, én, megtettem, leküzdöttem a belső akadályt. Mi történt? Varázslat, boszorkányság?
Az első szótól az utolsóig teljes fesztelenséggel, az időt teljesen kikapcsolva, ezer éves barátokként könnyedebb és nagyon is komoly dolgokról, minden olyan témát érintve, amit talán még magunkkal sem merünk megtárgyalni folyt a szó, ha az éjszakába nyúló nap nem fáztunk volna annyira a könnyed nyári öltözékben, tán még most is járna a szánk, na és ha a pincér nem közli, már rég zárva vannak.
ezt a gyönyörűség Anemonétól kaptam
Hazafelé azt vettem észre magamon, már a következő alkalmat várom, de az biztos, addig is fel fogom többször hívni. Megtört egy fóbiám, így aztán rettegve várhatom a telefonszámlákat és hallgathatom, soha nem vagyok otthon.
Anemonénak...is
Most pedig készülök, mert éjszaka sikerült egy újabb időpontot konkrétra egyeztetni, és erre a találkozásra már több, mint öt hónapja annyira nagyon várok.
