szerinted?

Szeretjük-e a harcos férfiakat?

Szeretjük-e ha pitiáner dolgokban összecsapnak az utolsó vérig?

Szeretjük-e ha kilbújnak a szükséges küzdelemk elől?

A hímeknek időről-időre az erőviszonyok tisztázása végett össze kell mérni magukat, ez a természetük, s a nők is mindig a vezérhímet kedvelik jobban, sőt mindez a nők kedvéért, kegyeiért van. Írja Funyi.

Mi nők lennénk a motivációs tényező? Mi lennénk a harcok visszaigazolásának eszköze?

Talán az egész semmi más, mint folyamatos bizonyítása annak, megfelelünk nemiségünknek?

A férfiak megvívták a harcokat, a nők pedig kötözték sebeiket.

Szeretünk sebeket kötözni?

Egy nő, ha azt látja, a férfi a legmocskosabb eszközökkel harcol, és folyamatosan a harcot keresi, lecsap minden helyzetben, bizony elgondolkodik, és menekül. Egy férfi, aki mindig bizonyítani akar, aki nem az életért, hanem az uralkodásért küzd, az őt is mocskos mód le akarja az alázásig teperni, az kényszerít a vég nélküli és értelmetlen sebkötözésre. Ha egy férfi mindig és mindenben keresi a harc lehetőségét, az a nagy kihívásoknál elbukik, nem gyűjtött erőt, nem volt, aki bekötözze sérüléseit, elgyengült, lestrapált, és a nő ösztönösen érzi ezt, menekül, a hím pedig még jobban bizonyítani akarja alkalmasságát és egyre jobban belehajszolja magát, míg nem magára marad végérvényesen. Ő már senkinek nem fog kelleni.

Egy nő, ha azt látja, a férfi azonnal elbujdokol, ha szükség lenne erejére, ha mindig meghátrál, ha nem védi meg önmagát, akkor őt sem fogja megvédeni, azt a férfit, aki arról beszél, nem kell a küzdelem, felesleges a harc, aki ha pofont kap elmenekül, vagy odatartja a másik orcáját is, nem tudja és nem fogja soha becsülni, ezekből a hímekből aztán áldozatok lesznek, akiket eleget téve a kisugárzó igénynek, még a nő is elver, porig aláz, hogy legalább saját maga okozzon sebeket, amiket kötözhet, de ki szeret saját maga okozott bajt gyógyítani, örökös lelkifurdalással élni, így megkeresi magának azt, akire számíthat, aki mellett hasznos nő lehet. A férfi pedig magára marad.

Szeretünk sebeket kötözni?

Azt gondolom, szeretünk, azt gondolom, ez egy ősi ösztön bennünk, de csak a valóban szükséges és nemes harcban szerzett sebeket, mi sem az állandó gyógyításban látunk perspektívát, hanem az értelem harcában olykor kényszerűen elszenvedett sérülések ápolgatásában.

Én azt mondanám, nekünk, nőknek időről-időre szükséges, hogy megmutassuk, mennyire tudjuk enyhíteni az értelmes küzdelemben szerzett sajgó sérüléseket, ez a természetünk, és a férfiak azokat a nőket részesítik előnyben, akik értékelve az ő küzdelmüket, sietnek enyhet adni, a mi nőiségünk bizonyítása ez.

Hogy aztán a csaták végén gyógyultan, erős akarattal a romokon együtt építsünk egy szebb, jobb világot.