mégis rémálom, női szemmel
Többször kaptam már magamra azt a jelzőt, rasszista vagyok, mert egyszerűen nem tudom elfogadni európai emberként, nőként az iszlám térhódítását.
Van egy európai kultúránk, olyan amilyen, de ide születtünk, ebben szocializálódtunk, ez az életünk része, és más olyan kultúra is van, ami még akkor is riasztó, ha évszázadok óta közvetlen kapcsolatban vagyunk vele, enyhén szólva idegenkedünk tőle.
Minden más kultúra, ami drasztikusan eltér az általunk megszokottól kíváncsivá tesz sokunkat, és szeretjük is azt megismerni, feltérképezni, sok esetben még csodálni is, talán még a gondolattal is eljátszunk, mennyire tudnánk élni benne, aztán ha fenyegető közelségbe kerül, megrémülünk.
Én elfogadom az iszlám vallást, nincs vele addig semmi bajom, amíg nem rettent meg, hogy egyre közelebb kerül és egyre inkább teret követel magának itt a mi világunkban, ami, az iszlám világtól merőben más szocializáltságú. Akinek tetszik, ám lelke rajta, gyakorolja, csak a térhódítása már olyan erős, olyan követelőző, ijedten gondolok arra, a mi kis világunkat is magába szippantja fanatikusságával. Nem mondom, hogy más vallásokban nincs fanatizmus, irritál, bosszant is, de még mindig inkább elfogadható, hiszen valamikor abból nőtt ki a jelenleg is meghatározó világunk.
...hiszen lehet, ők természeteséggel élik meg, ami számunkra nyomorúságos borzalom...
... és azt mondják, ez nekik így jó...
Szaúd-Arábia szigorúan betartja az iszlám törvényeit, és a vallási vezetőknek komoly befolyásuk van a politikai életben, az erkölcsi értékek meghatározásában. Az iskolákban, középületekben nem keveredhet a két nem. A nők nem vezethetnek, nincs szavazati joguk, a lányiskolákban pedig tilos tornaórát tartani. Abdalláh király egyébként tavaly leváltott egy konzervatív papot, aki bírált egy frissen átadott egyetemet, mert az megengedte, hogy az előadásokat a két nem vegyesen látogathassa.
Amikor ilyeneket olvasok, eszemben sincs, mint sok másnak, hogy az ott élő nőket valahogy ki kéne ebből az elnyomásból, megalázottságból rángatni, hiszen ők valószínűleg teljes természetességgel élik meg ezt a számunkra nyomorúságosnak gondolt alárendelt, kihasznált szerepüket. Mindenki, így ők is majd eldöntik személyesen, ez jó nekik vagy sem, ha nem, majd harcolnak, vagy otthagyják ezt a világot, ha pedig számukra megfelelő, mi se avatkozzunk bele, ne szörnyülködjünk, hiszen lehet, ők azon döbbenek meg, mi európai nők dolgozunk, független egzisztenciát teremtünk, szabad arccal, hajjal és alig fedett testtel éljük világunk a férfiak közvetlen közelségében, viseljük a mi kis terhünket, mert azok nekünk éppen úgy vannak, mint nekik, csak mások.
...mi európai nők is természetességgel viseljük saját terheinket...
...és azt mondjuk, meg tudjuk csinálni...
Mégis rémálomként gondolok arra, hogy netán egyszer eljöhet olyan világ, ahol a lányom vagy unokám - ha egyszer lesz ilyen - részére tilos lesz a tornaóra, a futás egy kis trikóban, testhez simuló apró nadrágban, hogy sem a középületekben, sem iskolákban nem vegyülhet ellenkező neműekkel. Elképzelni nem akarom, hogy önállóan ne közlekedhessen, mert nem vezethet autót, mint ahogy azt sem, hogy akkor hol ismerkedhet, hol találhat fiú ismerősöket, barátokat magának, hol és hogy készülhet fel annyira minderre, sok tapasztalatot begyűjtve, majd egyszer megfontoltan és szabadon társat válasszon magának, hja, hogy a szabad párválasztás sem létezik, arról nem is beszélve, hogy még véleménye nyilvánításától is tiltva lenne.
Én ilyenkor mondom, hogy nem csak nem tudom, de nem is akarom elfogadni az iszlám térhódítását. Csak addig tolerálom, míg testközelbe nem kerül.
És most nem a szélsőséges, hanem csak a szolid és szelíd iszlámról gondolkodtam.
