horrorisztikus jövőkép

horrorisztikus jövőkép

Építkezünk, de ez majdhogynem csoda.

Egy régi tömésfal - hasonló, mint a vályog - házat vásároltunk, aprót, rogyadozót, híján minden komfortnak. Egy kis bővítés, víz-csatorna, villany bevezetés, tetőcsere, kidőlni készülő fal újjáépítése, válaszfalak bontása, ablakok cseréje, alapozás, szigetelés, kert rendezése a hármas funkcióra, mint virágos és pihenőkert, állatok udvara ólakkal, veteményes kerítésekkel elválasztva a terv.

A ház a falu központjában, mégis csendes, gyönyörű helyen van, patakparton, templomok közt, a reformátushoz közelebb, a két harangszó időt, eseményt is jelez, és egy biztonságot jelentő tradíciót. Nem vagyok vallásos, a hitem nem tartozik egyetlen egyházra sem, mégis örülök, hogy ennyire közelemben érezhetek kettőt is. Hiszen lassan már minden hagyományos érték elveszik, ez még mindig egy kapaszkodó.

Ha már és mivel eddig nem lett tönkretéve, próbáljuk eredetiségét megőrizni az átépítés folytán is a házikónak. Eddig csak romboltunk, azt mi magunk is meg tudtuk csinálni, a többi kissé nehézkes.

Nincs szakember, nincs kőműves, ács, burkoló, és sorolhatnám. A szakemberek a megszűnő munkahelyek miatt - na és praktikussági okokból is - előbb kisvállalkozókká váltak, majd kényszervállalkozókká ahogy csökkent a megrendelés, de már azt is fel kényszerültek adni. Többen külföldön dolgoznak, mások árufeltöltők, biztonsági őrök, szalagmunkások és hasonlók lettek egy-egy multinál a közeli városokban, jobb esetben csak napi tíz órát dolgoznak, mellette buszoznak még, ami a várakozásokkal együtt további három-négy óra minden nap. Minimálbérért, természetesen.

A szomszédos V. városból találtunk nagy nehezen egy nyugdíjas mestert, neki egyéb szakmákra is van ajánlott ismerőse. Miért tud egyáltalán létezni a szakmájában? Mert nyugdíjas. Ezért viszont kell is tovább gyakorolja a szakmáját. Ugyanakkor öngyilkos dolog hatvan közelében, főként felett az építőipar (is). Erről sajnos kevés szó esik, talán majd írok róla.

Szintén V-ből jött a nyári szünet utolsó hetére az ötödikes fiú a nagymamájához a faluba, miközben lapátoljuk a sittet, hallom már kéri is a mamáját, húslevest főzzön neki, de olyan igazit, és utána egy jó kis nasit. A mama térül fordul, szatyrot, pénzt ad a gyereknek, akkor menjen a boltba, mert bár főzött finomat, de az unoka kedvét keresi, megteszi kérését. Ismeri már. Az igazi húsleves a városi gyereknek a tasakos, a nasi pedig szintén tasakos pudingporból készül.

Idén extrém aszály volt, egyik szántón fel kellett szártépőzni a kukoricát, a másik kettőn is katasztrófával egyelő a várható termésátlag, a szőlőben nem sikerült időben lecsapni a peronoszpórára, meg is gyérítette a fürtöket. Ezzel szemben a konyhakerti, kertészeti növények csúcsot hoztak, akár a gyümölcsök. Sajnos képtelenség értékesíteni a haszonnövényi felesleget, akár a tojást, vagy a feldolgozott készítményeket. Hetente egyszer bemennek az emberek a közel húsz kilométerre lévő megyeszékhely bazimarketjeibe, és ott olcsón vásárolnak silány élelmiszer jellegű készítményeket. Olcsón csak azt kapni. Vízkultúrás, agyonvegyszerezett, sok esetben teljesen íztelen zöldségek, gyümölcsök, gmo-s szójatápon gyorspuffasztott állati termékek, agyonkezelt tejtermékek. Pedig, akik a faluban termesztenek még, szinte mindenki öko jelleggel - ki is fizetné a vegyszert meg?, aki termeszt, az állatot is tart, a trágya pedig így ingyen van, a kapálás sem kerül pénzbe, ez a hagyományos gyomirtás - azok sem adnák drágábban, mint a bazimarketek a silányt.

Sok ország van, ahol akkor is a hazait veszik, ha az drágább, vagy esetleg még ha nem is annyira jó. Csak arra tudnám a választ, nálunk miért degradálják le sokan az itthonit, csak pusztán mert magyar? Még ha jobb és olcsóbb is...???? Kinek az érdekeit nézik? Kinek akarnak kedvezni, mert az ország, benne a lakói alatt vágják a fát, de kőkeményen. Az ország fele már teljesen kilátástalan helyzetben van, de vásárlásainkkal, szemellenzősen még mindig más nemzeteket támogatunk.

A falvak így halálra vannak ítélve, pedig csak élni hagyni kéne őket. Ahol a falvak halálra vannak ítélve, ott a tömeg megindul a városok, majd a főváros felé, amelyek viszont képtelenek ilyen számú embertömeggel mit kezdeni, így azokban is ellehetetlenül az élet. Gazdag-szigetek és gettók alakulnak ki, iszonyú népsűrűséggel egy álomszép és fantasztikus adottságú országban. Horrorisztikus jövőkép.

Volt két szép kakasom, csoda gyönyörűek és rendkívül aktívak voltak, hatalmas sarkantyúkkal. Tették a dolgukat, szabályozták a rendet, néha összeverekedtek, ment a hatalmi játszma, folyvást cicerélték a népüket, de a tyúkok egyre kevésbé bírták, kezdtek kopaszodni, menekültek, egyre kevesebbet ettek, fogytak, a tojó kedvük is csappant, mígnem már hármat is el kellett különítenem, mert az alsó oldalukon mély sebet ejtettek a kakasok, egyik este egy negyedik pipi belepusztult, a három elkülönítettből is kettő nem akart gyógyulni. Egy hete levágtam a két sérült tyúkot, majd döntöttem, és a két kakast is. Pedig féltem, mi lesz majd, kitör a pánik, összeomlik a szervezettség, kakas nélkül káosz lesz úrrá és hiányuk megviselni a baromfiudvar népét. Aztán...

Most béke van az udvarban, nincs kétségbeesett rikácsolás, kezdenek pofásodni és hízni a csajszik, tojni is újra tojnak, már a tavaszi kisebbekkel is össze tudom engedni őket. Azok közt is van pár kakas, nem tudom melyiket tartsam meg? Egyáltalán, meddig tartsak meg egyet is? Tavaszig, mikor kellenek, mert kelnek a fias tojások?

Legalább több étkezésünk megoldódott, a két kakasnak a színhúsa bőrözve öt és fél kiló lett, lehet pörkölt, paprikás, leves, a felső combokat pedig lesütöm. Megszerettem a jó, tartalmas paraszti ételeket. Jellemzően zsírt használok és vajat, olajat saját olajtökből nyerek, a margarint régen száműztem, a fűszerezésnél is saját ízes terményeket alkalmazok. Ma estebédre - mi négykor, ötkor ebédelünk - mentás-tejszínes körtelevest készítettem, némi szilvával spékelve, majd sült disznó tarja jön petrezselymes krumplival, céklasalátával, a sort jégbehűtött sárgadinnye zárja. A tarját jól kivertem, hirtelen átsütöttem zsírban, majd sóztam, édes és csípős vöröshagyma karikával, sok zúzott fokhagymával, pritaminnal, alma és hegyes-erős paprikával tetéztem, mellé édes paradicsomot vagdaltam, és lefedve lassú tűzön puhára pároltam, végül zsírjára sütve pirítottam. A tarját bartereztem, a sót, a cukrot és a kukorica keményítőt vásároltam. Minden más saját az alapanyagokból.

Építkezünk, ami maga a csoda, hiszen oly kevés összeget költhet csak az ember, amiből szinte lehetetlen. Bármi történhet és eladhatatlanok az ingatlanok, még a legnyomottabb ár töredékéért is eladhatatlanok, azaz nem szabad tartalékból áldozni rá. Igaz, az építőanyag árai cseppet sem olcsóbbak, mint akkor, mikor még volt mire, miből építeni.

Úgy tűnik, befejeződött egy folyamat, nem tudom hogyan lehetne innen még kitörni, ha lehet egyáltalán.

Én minden esetre a lehetséges legnagyobb függetlenségre, és az önellátásra rendezkedtem be.

Aztán majd meglátjuk...