a média erkölcstelenné válása csak tünet

A médiahatóság korlátozni szeretné nem csak a nyomtatott, de az internetes véleményszabadságot is, ami kihat természetesen a blog műfajra is. Arról, hogy ez a korlátozás miben fog megnyilvánulni, még viták vannak, hogy annak mi lesz a vége, hogy végül mi kerül bele a törvénybe, még nem tudható, de már most döbbenetes tiltakozó média akciók történnek.

A vélemény megjelenítésének korlátozása önmagában nem hiszem, hogy baj lenne, mint ahogy a még nem ismert, mert nem megalkotott törvény elleni tiltakozást is helyénvalónak érzem.

A véleményt, ez evidens, nem lehet korlátozni, én magamban azt gondolhatok bárkiről, bármiről, amit akarok, és ezt szabadon közölhetem, meg is vitathatom bárkivel, magánbeszélgetésekben, közösségi oldalak személyes lapjain, saját, mindenki számára nyitott honlapon, klubokban, politikai jellegű összejöveteleket, tiltakozó megmozdulásokat, szervezhetek, azokon részt vehetek, szóval ezer módja van a korlátlan véleménynyilvánításnak, és ezt szabadon, mindenféle szabályozás nélkül tehetem ezután is, a készülő törvény kizárólag a médiákban megjelent vélemények korlátozására készül. Hogy pontosan miről fog szólni, még nem tudjuk. A korlátozás meglépésének azonban úgy hiszem, van elvi alapja. De.

Ma már eljutottunk oda, hogy minden erkölcsi kontroll megszűnt, és szabadon gyalázhatunk bárkit, bármit, ennek természetesen valószínűleg oka az is, hogy az elmúlt évtized/ek/ben minden bűn szabad utat kapott. Természetesnek hatott már a mindent átszövő korrupció, a maffiabűnözés, az adócsalás, a mások lenyúlása, a lopás és a garázdaság is. A törvények és a politika által kreált tudatmódosítás megszüntette az erkölcsöt, a tisztességet, hogy az elit szabadrablását legalizálja és az emiatt megélhetésének ellehetetlenülésére kényszerített tömegek száját befogja.

Lettek törvényeink, melyben a pályázatok és a közbeszerzések előírása arra szolgált, szó ne érhesse a ház elejét, ha az előre kijelölt és legtöbb készpénzt zsebbe, vagy dobozba csúsztató kapja a munkákat, melyek vállalási árai a valós bekerülés sokszorosára rúgtak így. Máshogy nem is mehetett, hiszen a zseb-pénzt (dobozpénzt) is ki kellett termelni, valamint a saját hasznot is, mert a tényleges munkát természetesen soha nem az előre jól meghatározott „nyertes” végezte, de még az általa megbízott haver sem, hanem a sor végén ott kullogott a szerencsétlen vállalkozó, aki az eredeti vállalás töredékéért volt kénytelen a valós munkát elvégezni, ám ezt csak akkor sikerült, ha némileg adót és egyebet csalt, ha ezt nagyon büntették volna, teljesen megszűnt volna a tényleges munkát elvégző nyomorult réteg, így törvények születtek, tele kiskapukkal, és hirtelen adóoptimalizálás lett az adócsalás neve, és lett elfogadott, hogy a legjobb alkalmazott szakember is négy órás minimálbéres tömegesen.

A maffiabűnözés egy másik elitnek biztosította a fekete pénzeket, mert természetesen a törvények, de kiváltképp azok alkalmazása lehetővé tette a maffiák felső és középső rétegének a büntethetetlenségét is, igaz, a végrehajtó, a pénzt valóban hozó kétkezi bűnözést is valahogy legalizálni kellett, így jött létre a megélhetési bűnözés, mely az alkalmankénti húszezer forintos lopások elkövetőit nem fenyegette retorzióval, de a prostituáltakat sem és sorolhatnám. Gyakorlatilag csak azok számíthattak törvényi megtorlásra, akik tisztességesen éltek, de véletlenül vétettek, vagy a bűneikből származó összegekből nem tejeltek.

Az erkölcs, a tisztesség és becsület szitokszó lett. Megvetendő, kigúnyolható, de legalábbis lesajnálandó emberi tulajdonsággá vált.

Ez pontosan tükröződött a médiában is, bárkit le lehetett, nyilassá, fasisztává, kommunistává, bolsevikké nyilvánítani, bárkire rá lehetett sütni, hogy antiszemita, rasszista, de azt is, hogy alkoholista, elmebeteg, pszichopata, szabadon lehetett hazát árulni és hazaárulózni. Ugyanakkor az ártatlanság vélelme pedig pontosan a fehérgalléros és kétkezi bűnelkövetőket vette védelem alá, azzal, hogy amíg valakit el nem ítélnek, addig annak bűnösségéről nem beszélhetünk. Természetesen ezt betartani nem lehet ott, ahol „megbukás” csak a lúzereknél fordul/t elő, ahol a bukás és büntetés közt hosszú évek telnek/tek el.

Ezt aztán minden oldal betartotta, mint a politikailag korrekt beszédet is, de csak azon vetületét, ami neki kedvezett, részletesen tárgyalta egyik oldal a jobb oldal vélt vagy valós bűneit, míg a másik a bal oldaliéval volt kíméletlen, egy szélsőjobbos médiában bátran lehetett cigány és izraeli offenzíváról írni, de a jobbon előforduló valódi antiszemita vagy rasszista megnyilvánulásairól nem. Ellen oldalon pedig bátran lehetett a valós problémát felvetőket rasszistázni, antiszemitázni, nyilasozni, ám már nem tűrte, ha valaki a honunkban uralkodó szoc.lib. eszmét tartotta a valós fasizmusnak. A politikai korrektség zsákutcája egyértelművé vált.

Elsikkadt, vagy fel sem merült viszont az, hogy szociális korrektséget alkalmazzunk, hogy azt követeljük meg. Minden oldalról természetesen. Mert az én egyéni véleményem lehet az akár Orbánról, akár Gyurcsányról, hogy egy mocskos diktátor, egy pszichopata elmebeteg, és így tovább, de abban biztos vagyok, ez nem tűrhető egy médiában sem, és ezt és az ehhez hasonló megnyilvánulásokat igenis korlátozni kell még az internetes sajtóban is. Mint ahogy azt is, hogy szubjektív megérzésen és emóciókon alapuló, de tömeghisztéria keltésére alkalmas anyagot helyezzen el bárki, bármely oldalon ezekben a nem egyéni tulajdonú felületeken, lapokban, oldalakon. Ez természetesen nem szabad, hogy a kulturált, tisztességes véleményeket korlátozza, még akkor sem, ha azok mélységes kritikát gyakorolnak bármely irányban.

Ezért tartom én fontosnak, hogy legyen egy szigorúbb médiaszabályozás, ami adott estben bizony a vélemények sajtóban történő megjelenését is korlátozza. A készülő törvényt feleslegesnek nyilvánítók arra hivatkoznak, hogy normális esetben bírósági jogkörbe, illetve szerkesztői szabadság körébe tartozó dolgokat szabályoznának le, de mint tudjuk, itt nálunk az elmúlt egy-két évtized nem hogy arról szólt, közelítsünk a normális felé, hanem gyorsuló ütemben egyre távolodtunk attól.

Ugyanakkor üdvözlöm azt is, hogy tiltakozó akciók sora jön létre, mert nem mindegy, milyen is lesz, az a korlátozás. Jogosan élhet a félelem, hogy a szabadossággal együtt a szabadság is indokolatlanul sérülhet.

Egy valamit azonban nagyon hiányolok, hogy egyetlen egy összehangolt tiltakozó akció még nem jött létre a tömegeket nyomorító bűn demokráciája ellen. Az ellen, amibe húsz éve folyamatosan és egyre mélyebben merültünk, ugyanis az erkölcs és tisztesség védelmében ez lenne a legfontosabb, hiszen ez a betegség, a média erkölcstelenné válása csak a tünet.