Tiltakozzunk egytől kettőig.

Most kaptam egy sms-t, melyben felszólít egyik politikai párt, tiltakozzunk együtt Újpest eladósítása ellen.

Az, hogy gőzöm nincs Újpest helyzetéről, arról, hogy volt-e és mekkora adósság állománya, hogy most éppen hol tart az eladósodásban és még mennyire szándékozik, az egy dolog, mentségemre legyen mondva, semmi közöm Újpesthez, nincs érdekeltségem a IV. kerületben, így aztán nyomon sem követem, mi történik ott.

Az, hogy egy olyan párt szólít fel, akire én soha az életben nem szavaztam, az egy másik dolog.

Az, hogy ez a párt évek óta szólít fel erre-arra, holott hozzájuk sincs, nem is volt semmi közöm, mint ahogy Újpesthez sem, ez már a harmadik dolog.

Az, hogy honnan veszik a telefonszámomat és kérdezésem nélkül miért üzengetnek, az már a sokadik.

Mostan akkor én tiltakozzak? Ilyen alapon tiltakozhatok az ellen is, ne verje magát adósságba a Mari néni, mert ahhoz sincs közöm, se rálátásom. Ettől persze még tiltakozhatok. Itt mindenki minden ellen tiltakozik, amihez gyakorlatilag semmi köze, se rálátása,  se hozzáértése, se kompetenciája, én miért ne tehetném? Ha éppen erre van ingerenciám, hát hadd tegyem.

Csak azt az egyet nem értem, ha annyira tiltakozni akarnak, akkor miért nem kerületieket, szimpatizánsokat értesítenek, akkor miért pénteken, munkanapon, déli órákra, munkaidőre teszik a nagy tiltakozást? Hacsak nem azért, mert szép idő lesz hétvégén és legkésőbb háromkor indulniuk kell a hétvégi rekreációs programokra, valami wellness, meg ilyesmikre, gondolom. Csak akkor azok, akiket érint, vagy akik dolgoznak, nem is tiltakozhatnak? Vagy az egész csak olyan szabadidős látszatbuli? Minél kevesebb résztvevővel? Na, de mindegy is.

A baj csak az, amikor tényleg kéne majd összefogva, erővel tiltakozni valamiért, addigra az ilyen akciókkal lejáratódik a tiltakozás minden eszköze. Ez viszont egyáltalán nem mindegy.