Nem akarok politikáról írni, de maradhatok-e csendben?

Képzeletbeli hír

Két 20 éves, országunkban élő, szlovák állampolgár rabolta ki és gyilkolta meg Salgótarjánban az idős asszonyt.

Ha feminista lennék, azt mondanám:

már megint a férfiak

Ha magyar állampolgár lennék, azt mondanám:

már megint a külföldiek

Ha szlovák lennék, azt mondanám:

már megint magyar nemzetiségüek

Ha magyar lennék, azt mondanám:

már megint a szlovákok

Ha idős lennék, azt mondanám:

már megint a fiatalok

Ha gyerek lennék, azt mondanám:

már megint a felnőttek

Ha délen élnék, azt mondanám:

már megint az északiak

Ha falun élnék, azt mondanám:

már megint a városiak

Ha a fővárosban élnék, azt mondanám:

már megint a vidékiek

És mondhatnám:

cigányok

buzik

kábítószeresek

és folytathatnám tovább

Mondhatnám? Igen.

Nyugodtan mondhatnám, ma már elvárás szinten van, hogy mindezt mondjam.

Igazam lenne, embertelenül igazam. Mert ha mondanám, nem érezném magam tovább embernek.

Én erre a hírre viszont csak azt tudnám mondani, minden kérdés nélkül:

Bűnözők voltak, elvetemült, aljas bűnözők, akiknek a legszigorúbb büntetését remélem.

Aki bűncselekményt követ el, előbb-utóbb el lesz ítélve.

De mikor lesz elítélve az, aki engem arra bátorít, az embertelent mondjam, és az embertelent kérdezzem?

Mert a legnagyobb bűnt azok követik el, akik ezt várják tőlem, akik maguk ezeket mondják.

Emberség elleni bűntettet, amit a törvény sajnos nem szankcionál.

De a magyar bíróság szerint ezt joguk van elvárni tőlem, s nekik joguk van mondani.

De remélem, azok leszünk többen, akik magunkban, erkölcsi ítéletünkkel az emberség elleni büntettet elkövetőket szankcionáljuk.

Mert csak így maradhatunk emberek.