Atlasznak...update /
Montana Roja egy kis hegy a Teide vulkán lábánál, az óceán partján. az őslakosok hite eszerint az utolsó guancs lelke bolyong rajta, az utolsó guancsé, aki még ember volt, most szellem léte segíti az élőket, hogy egyszer majd visszataláljanak oda, ahonnan valaha elindultak...hogy újra emberek lehessenek.
Montana Roja egy kis hegy a vulkán lábánál, az óceán partján. az őslakosok hite szerint az utolsó guancs lelke bolyong rajta, az utolsó guancsé, aki még ember volt, most szellem léte segíti az élőket, hogy egyszer majd visszataláljanak oda, ahonnan valaha elindultak...hogy újra emberek lehessenek.
R.M., amiről szinte semmit nem lehet tudni. Semmi olyat, ami közelebb vinne a rejtélyének megfejtéséhez.
Az őslakosok úgy féltik a titkát, amihez már hozzáfértek, mint saját életüket, érthetően, hiszen még ők is csak töredékét érzékelik, és hosszú még az út, az idő pedig olyan kevés.
.... R.M. Az én otthonom, itt ülök több ezer éve, lóbálom a lábam, vagy sétálgatok, időm több, mint az Atlanti óceán cseppjei, végtelenbe nyúló életem keserűsége és örömei eltörpülnek, az emlékeim már mind a lávafolyam borította talajba süllyedve, hangok helyett csak a morajlás, ami mindig arra figyelmeztet, bármi megtörténhet. R.M., ami nem csak az otthonom, hanem a minden számomra, őriznem kell, mert ha elveszik, vele veszek én is. Összeolvadtam vele, hajdan volt sudár, magas termetem zömökké vált, szőke hajam átvette előbb a hegy vörösét, majd bolyongásaimban áthajlott sötétbe, mint környéken a talaj mindenhol, kék szemem az óceánt mutatta, mára a halál barnasága telepedett rá. De mikor itt nyugszik halhatatlan lelkem, újra sudárrá növök, szőke-vörössé válik hajam, s azúr szemeim csillogóak lesznek.
... ezt előre tudtuk, vége lesz az élvezkedésnek, próbáltunk minél többet megélni belőle, amíg lehetett. Vádolhatnának minket azzal, semmi nem kényszerített akkor hát a jóra, mi szolgált büntetésnek, a testi életben elkövetett bűnökért? Kezdjük ott, az élvezkedés soha nem volt bűn. A mai értelemben mi volt a büntetés? Semmi. Nem voltak törvényeink, a törvények mi magunk voltunk. Ma sem értem, mit olyan nehéz megérteni azon, jónak lenni jó, rossznak lenni meg rossz. Egyetlen törvényünk volt azért, de ez bennünk, az volt a neve lelkiismeret, remélem, nem lepődtök meg ezek után azon, ha elárulom, egy törvény, egy isten, azaz a törvényünk volt az istenünk. Próbáltunk úgy élni, ne büntessen, mert az aztán piszkosul tudott szenvedést okozni, azon nem segített gyógyszer, se semmi. Csupán egy dolog enyhítette, a legmélyebb érzékkel átélt és kimondott szó, bocsáss meg, de addig eljutni, az is felért egy ötnapos másnapossággal. Az isteneket is azért találták ki aztán az emberek, és zárták később templomokba, hogy ne kelljen ezt a kínt mindig újra érezni, mint a lélek fájdalma, bűnök elkövetése után. Szépen ki is múlt az evolúció során, aztán nézd meg mi lett belőle, a gyilkolás, meg egymás kínzása olmpiai sportággá lett szinte, talán már kitüntetés is jár érte. Ahol pedig büntetlenül lehet bűnt elkövetni, a félelem lesz úrrá, a félelem megöli a lelket, és máris ott vagytok, hogy nincs tovább.
... Amikor mi, guancsok éltünk, olyan egyszerű volt minden, az volt a fontos, hogy mindannyiunknak jó legyen, hogy együtt érezzük jól magunkat, élvezzük a testi életünket, kerestük a vidámat, a jót, a szépet, és meg kell mondjam, találtunk is bőven. Mellőztük a veszélyt, például eszünkbe nem jutott távolabb hajózni partjainktól, mint amennyire a halászat miatt feltétlen szükséges volt, mi nem háborgattunk másokat, mások sem minket. Tiszta időben láttuk Afrika partjait, de miért mentünk volna oda? Természetes kíváncsiságunkat lekötötte a természet megfigyelése, mind a földön, mind az óceánban, voltak hegyeink, völgyeink, vulkánunk, sivatagunk, egyszerre volt trópusi hőség és sarki hideg, csak egy-két napi járás kellett hozzá. Félelmeink is akadtak, a vulkán első sorban, soha nem tudhattuk, mikor tör ki, és ha kitör, merre visz a lávafolyam, édesvíz készletünk is változó volt, bár amiatt igazából nem aggódtunk, azt tározó barlangok segítségével megoldottuk. Miért kellett volna több félelem, feszültség, mint a vulkán? Megelégedtünk annyival. Ha körbenéztünk, azt láttuk, mindenünk adott a boldogsághoz, és mivel egy istenünk az egy törvény volt, örültünk, hogy jók vagyunk, mi együtt, mindannyian.
Most amikor körülnézek, az emberek azzal vannak elfoglalva, mitől lehetne félni, és minden félelem kevés nekik, ha nincs elég, képzelnek maguknak, azt keresik, hogy tudnának minél több rosszat találni, és ha nincs elég rossz, gyártanak maguknak, ha az is kevés, hát hazudnak valamit. Már csak egyben találnak vigaszt, a szerelemben, de abban is kutatják, hogy minél hamarabb és minél nagyobbat csalódjanak. Nem tudom hogy tudott így deformálódni az ember, a szenvedésben találja a földi élet értelmét, és különféle kultuszt épít arra, majd egy másik világban milyen jó lesz, ahol nem lesz szenvedés. Miért nem lenne egyszerűbb ezt nemes egyszerűséggel abban az egy valós életében megélni, ami adott számára? Talán ezek miatt vette el a természet normál evolúciós fejlődése azt a képességüket, lássák a testi lét után még nem szűnnek meg, de pokol és mennyország hiányában félni sincs mitől, a folytonosság pedig a szükséges időre biztosított? Lehet, meglehet.
Pedig a természetük és hajlamaik, vágyaik nem változtak, csak a tudatuk nyomorítja őket...
* átszerkesztett részletek
(Utólagos kiegészítés, ami inkább épül a nép legendájára, mint a történelmi hűségre, de hát tudjuk, a történelmet mindig a győztesek írják...
Elsőként a szigeten berber csoportok telepedtek le, i.e. a 3. század körül. Ők voltak a guanche-ok, a sziget őslakosai. Ezek az emberek általában magasak voltak, erős testalkattal és skandináv jegyekkel, mint a kék szem vagy a szőke haj. Elég fejletlenek voltak technológiájukban. Az újabb kor történelme a spanyol hódításokkal kezdődik.
A spanyol hódítók vereséget szenvedtek a az első csatában 1494-ben, a Guanche-okat később mégis legyőzték előbbre járó technológiájukkal, és azzal, hogy az őslakosok nem voltak immunisak azokra a betegségekre, amelyeket a spanyolok akarva akaratlanul magukkal hoztak. Az őslakosok nagy részét rabszolgává tették, sokan meghaltak járványokban is, így a következő évszázadban betelepítéseket végeztek a Spanyol királyság területéről.
A ma élő őslakók leszármazottai szent helyként tisztelik Montana Roja-t, a Vörös Hegyet, mágikus, természet feletti jelentőséget tulajdonítva neki. A szigeten mementóként még mindig állnak a guancsok monumentális szobrai.)
eredeti feltöltés: 2010.04.16.
