...az új autójához

Gratulálok bloggertársunknak az új autójához, amit szerdán vesz át.

….attól tartok, ma már felesleges az ellenvéleményűekkel való párbeszéd.
ha valakinek a sorsa rosszabb, mint volt négy éve és mégis elmegy "béke-menetelni", azzal nem lehet mit kezdeni.
(erről jut eszembe, ha minden igaz, legkésőbb szerdán átvehetem az új autómat)....

írja ő, az én hozzászólásomra célozva.

Öröm a mai világban, hogy a nyugdíjasoknak olyan jól megy, simán megengedhetik maguknak az új autó luxusát.

És, ha már arról jutott eszébe mindez, hogy véleménye szerint van, akinek rosszabb a sorsa, mint négy éve, akkor úgy hiszem, egy reagálást megér.

Gondolkodom azon, mit tettem helytelenül, hogy nem új autóra költök, hiszen esélyem sem sok lenne rá, egyáltalán, hogy helytelenül tettem-e valamit.

Tény, hogy felső-közép vezetői pozícióból - tradicionális, világhírű transznacionális cégnél - váltottam karitatív területre, és onnantól az álom munkabér - és egyéb hihetetlen juttatások - helyett hét évig beértem a filléres tiszteletdíjjal, és még a nyugdíjba számítható éveimet sem szaporítottam, de öröm volt, hogy segíthettem másokon, olyan öröm, amit semmi más nem pótolt volna.

Tény, ha nincsenek személyes tragédiák az életemben, ma másként gondolkodnék, de nem biztos, hogy harmonikusabb életet élnék.

Mi a férjemmel itthon öt gyerekünknek terítjük az asztalt, és az ő párjaiknak, illetve már a mai nap délután háromnegyed egykor megszületett unokának is fogjuk. Így aztán van, hogy az ötvenhárom négyzetméteres nappaliban sem férünk el. Mindegyik felnőtt gyerekünknek van munkája, saját ingatlana. A legkisebb gyerekünk jó általános iskolába jár, szuper tanítókkal, angolt, zenét tanul mellette és sportként barantázik, tavasztól ősz végéig lovagol.

Ha pedig a falusi házunkból kilépek, a saját birodalmamban gyönyörködhetek, amit a saját verejtékes munkánkkal művelünk, igaz, gépesítetten, de ökológiai szabályok szerint, megterem a búza, a kukorica, a kertészeti növények és gyümölcsök, az állataink vegyszermentes, tápmentes egészséges jószágok, tojást, húst biztosítanak nekünk.

Nem gondolom, ma rosszabbul állnánk, mint négy éve, vagy akár tíz éve, amennyiben a jövőt is számításba veszem.

Az asztalra kerülő ételekre is büszke lehetek, a barterezett sonka, liba, a saját tojás, a fólia alatti és a terményeinkből eltett finomságok, saját bor és pálinka, üdítők most húsvétkor is finomak voltak.

Igaz, nem új autó üli körbe az asztalt, nem azzal beszélgetünk, iszogatunk és nem sok idő marad arra, a blogon éljem társadalmi életem, mert az a tíz éves aprócska gépjármű-szentem az utcán áll, magányosan, nem úgy mint mi, a család. Ha lenne most hat-nyolcmillióm, akkor további földeket vennék, ami munkát, örömet, egészséget és jövőt, a jövő reményét adja és nem új autóval büszkélkednék.

Viszont sem régen, sem most, sem a jövőben nem jutna eszembe az, hogy a vélhetően nálam rosszabb anyagi helyzetben lévőket próbáljam meg alázni azzal, nekem bezzeg mi minden luxusra futja.

És most még ezt az írást is kényszeredetten teszem nyilvánossá, mert valahol ez is dicsekvésnek hathat, amitől nagyon idegenkedek. Így aztán, meglehet, hamarosan le is veszem a blogból.

Mi célom vele?

Hogy nem a látszat a lényeg, attól sokkal fontosabb dolgok vannak, amikért megéri élni. És ez sok embernek nem az új autó. Pusztán ennyi.

A békemeneten pedig nem voltam, csak utáltam, hogy lealázták azokat, akik hittel vettek azon részt. De ez mindegy is.

2012. 04.14. szombat 22 óra 13 perc