humánusan, demokratikusan, antiliberálisan
Elkezdődött az újabb tanév, ami számos olyan gonddal is jár, amelyről nem illik beszélni, bár a gyerekes szülők állandó témája.
Mivel a tankötelezettség abban az évben kezdődik, mikor a gyerek betölti az ötödik életévét, így ez óvodai időszakra esik. Az óvodai nagycsoport felel meg nálunk a nyugaton nulladik évnek, vagy iskola-előkészítőnek ismert időszaknak.
Az óvodákban többnyire nincs gond, az átlagos gyerek ugyanis legkésőbb három évesen közösségbe kerül, azaz a család elsődleges szocializáló szerepe kiegészítődik, a másodlagos szocializációban - ezt az időszakot általánosságban hat éves korig veszik, de a szakmabeliek álláspontja ettől sokszor eltér - a családon kívüli közösségi szocializáció is teret kap. Így amikorra a gyerek eléri a tanköteles kort, jó alanyává válik az együttműködő célirányos felkészítésnek, fejlesztésnek, és a délelőttök egyszer, kétszer, háromszor harmincöt percét - ennyi a korosztályi terhelhetőség időszaka egyhuzamban - vidáman, de figyelemmel és kooperálva a pedagógussal végigdolgozza.
Az átlagos, jellemző eset ez, de több olyan gyerek van, aki életében először lép be öt évesen az első társadalmi közösségbe, és mind elsődleges, mind a végéhez közeledő másodlagos szocializációjában kizárólag a családi viselkedést építette magába, ami az esetek kisebb részében megfelelő, bár hiányos, hiszen a közösségi szabályok elsajátítása már elvesz pár hónapot az iskolára való felkészítéstől, egyéni fejlesztéstől, azaz még a legjobb otthoni környezetből érkező gyerek is hátránnyal indul a tankötelezettségbe.
Ami sokkal gyakoribb és aggasztóbb, az eleve hátrányos helyzetű, mélyszegénységben, tanulatlan, képzetlen, munkát rég nem ismerő, gyakran deviáns életvitelt folytató családokból, káros ingerekkel telített környezetből érkező gyerekek helyzete, ezen ötévesek szocializációs folyamata egy olyan irányba ment el, amit a közösség jogosan nem tud tolerálni, mint ahogy a társadalom sem. Ezt a szocializálatlanságot, illetve káros irányú szocializáltságot már lehetetlen korrigálni, igaz, idővel, sok év alatt tudatosítható egy kisemberkében is, mit, hogyan és mit és hogyan nem, a miértekkel együtt, ha ebben partner a szülő, de a legkisebb stresszhelyzetben, probléma esetén az ősi, a reflexszerű, elsődlegesen, azaz tudat alatt működő reakciók fognak megoldási képletként előjönni.
A helyzetet megszüntetni kell és nem állandósítani.
Ezeknél a gyerekeknél a szocializáció tudatos felépítését lehet csak, de kell elérni, kezdve az alap szabályokkal minden téren, a higiéniával, a kulturált beszéddel, viselkedéssel, étkezéssel, közösségi viselkedéssel, csak ez után jöhet, hogy azt az alapot, amit már a többi gyerek legkevesebb két év alatt megkapott megteremtse a pedagógus ezekben a kicsikben is, hiszen erre kell épülnie az iskola előkészítésnek, felkészítésnek, a fejlesztésnek. Amikor abba gondolunk bele, hogy egy egészségesen, társadalmilag elfogadott szocializáltságból érkezik egy gyerek, majd erre még két év közösségi nevelés keretein belüli pedagógia módszerekkel ráerősített tanulás utáni tudás is van, akkor azt kell mondjuk, a nem megfelelő környezetből érkezettek hátránya öt év, de még csak ez sem igaz. Hiszen, ami természetes szokásként rögzül, ahol a példakövetés előnyös, és kívánatos, ott ez nem munka, ott feleannyi idő is végleges rögzülést eredményez. Azaz a legkevesebb, ha azt mondjuk öt év a hátrány, valójában sokkal több. Ezt kéne az óvodapedagógusnak fél év alatt behozni, hogy legalább fél éve még a tényleges felkészítésre is maradjon. Ez még akkor is lehetetlen feladat, ha a tanév tizenkét hónapból áll, ha pár fős kis létszámú csoportban kell végrehajtani és a szülő otthoni nevelése során kiegészíti a pedagógus munkáját. Csakhogy a tanév kilenc hónap, egy nagy téli szünettel, és a gyerek betegség miatt is jó pár hetet hiányzik általában, a szülő pedig, még ha akar sem igazából tud otthon rásegíteni, hiszen saját maga is hátrányoktól és hiányosságoktól szenved, az óvodai csoportok pedig legkevesebb húsz fősek.
További nehézség, hogy a törvény elégségesnek ítéli a napi négy órás jelenlétét a gyereknek, így redukálva le még jobban az időt.
Az már csak hab a tortán, hogy sok szülő még ezt a minimumot is ellopja a gyereke elől, otthon tartva őt indok nélkül is, illetve sok esetben nem pusztán nem működik együtt a gyereke érdekében, hanem mintegy ellen-nevel.
Meg kéne még említeni a csoport többi tagját is, az egészséges környezetből érkezettekét, hiszen tőlük nem rabolhatják el az időt a problémásabb esetek, nekik is jár az, amit a szakmai útmutató szerint meg kell adni. Vajon lehetséges-e ezt a feladatot becsületesen elvégezni? Kizárt. Egészen biztos, hogy mindenki hátrányba kerül. A normál szocializációjú, egészségesen fejlődő gyerekek hirtelen stresszelt mindennapokban találják magukat, mert megakad és felborul a megszokott, van aki ordibál, elveszi a játékokat, erőszakkal és agresszivitással szerez érvényt igazának, üt, rúg, mar, köp, minősíthetetlenül ocsmány módon beszél, emellett a közösségbe hozza az igényét, hogy itt is ő legyen a központ, zavarja a foglalkozásokat, sok esetben még tisztasága, egészsége is kívánnivalót hagy maga mögött. Az átlagos szülő pedig tiltakozik, kér, majd követel, hiszen ez a feladata. Ugyanis a gyerekvédelmi törvény kimondja, felelős a gyermeke egészséges testi, értelmi, érzelmi fejlődéért, annak biztosítása feladata, amennyiben ezt nem teszi meg, elköveti a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt. Vajon biztosított-e ott az egészséges testi fejlődés, ahol folyamatos bántalmazásnak, fizikai terrornak, napi szintű fertőzésveszélynek van kitéve egy gyermek a nem szocializált társai által? Vajon biztosított-e az egészséges érzelmi fejlődése egy olyan környezetben, ahol pszichés félelemben tartja egy-két nem szocializált gyerek a társait? Vajon biztosított-e az egészséges értelmi fejlődése ott, ahol a pedagógus képtelen a foglalkoztatásokat, előkészítést, fejlesztést az előírt minőségben és mennyiségben adni a gyerekeknek, mert egy-két nem szocializált társ miatt az idő nagy része ezen kicsik szoktatásával, fegyelmezésével, alapnevelésével megy el?
Mit tehet a felelős szülő, ha tiltakozása, kérése, követelése ellenére sem változik egészségessé az óvodai környezet? Keres a gyerekének egy egészséges környezetű oktatási intézményt. Ez a törvényben is előírt feladata, különben elkövetné a kiskorú veszélyeztetésének bűncselekményét. Igaz, így viszont létrejön a szegregáció.
Még mielőtt bárki azt hinné, egy óvoda a gondot meg tudja oldani, elmondom, hogy nem. Bármilyen zsúfoltság és létszám-túllépés is van, a hátrányos helyzetű gyerekeket fel kell vegye, el nem küldheti őket, bármennyire is kezelhetetlen, szocializálatlan a gyermek. Plusz pedagógusi létszámot sem tud biztosítani, külön csoportot sem, bár ha ez utóbbit tenné, hogy nagyobb figyelemmel és hatékonysággal legalább minimális felzárkóztatást elérjen, saját maga szegregálna, és máris felelősségre vonható lenne.
A kígyó a farkába harap itt.
A magukat liberálisnak mondó jogvédők pedig nem értik meg, hogy a megoldás csakis ott lehet, ha a szocializációs hátrányok kerülnek megszüntetésre. Ezt a leghatékonyabban úgy lehetne megszüntetni, ha a hátrányos helyzetű gyerekek esetén kötelezővé tennék a mihamarabbi közösségi nevelést, teljes napra. Az én véleményem, hogy ettől is sokkal komolyabb előírásokat kéne törvénybe emelni, mégpedig, hogy már egy, de legfeljebb két éves korban el kéne kezdeni a közösségi nevelést, egészséges szocializációt, és még azt is megkockáztatom, bizony esetekben nem csak egész napos, de akár hetes rendszerben működően is, azaz a kicsik a péntek délutántól hétfő reggelig terjedő időt töltenék otthon, így szüleiktől sem lennének elszakítva. Az első időszakot különbontva a többi, nem hátrányos helyzetű gyerektől, ráadásul erre a feladatra kiképzett gondozó-pedagógusokkal, majd érettségtől függően integrálni a vegyes csoportokba. Bár ennek a hely és szakemberigénye komoly összeg, némileg enyhítené, hogy segélyekre, támogatásokra többé nem kéne kiadni pénzt, az ide mehetne, ugyanis a gyerekek napi háromszori étkezése, a játékok, eszközök, tisztálkodási feltételek itt eleve megvannak, a családnak arra már nem kell költeni.
Természetesen ebből a szempontból is meg kéne határozni, melyik gyermek is tartozik ebbe a csoportba, talán helyes lenne azt a kitételt megőrizni, hogy az, akit a gyámhatóság védelembe vett, vagy anyagi-szociális körülményei alapján igényelhetné a gyermekvédelmi támogatást, vagy szülei iskolai végzettsége nem magasabb a nyolc általános iskolánál. A hetes elhelyezés indokához pedig még valamelyik szülő büntetett előélete is/vagy kellene társuljon. Ami most hatályos, ott nem 'vagy' szó, hanem 'és' szó szerepel, azaz az összes körülménynek adottnak kell lenni, igaz, itt pénzügyi vonzat miatt szűkítették a kört.
Nem jó, ha ilyenkor a szülők jogaira hivatkozunk, hogy nekik joguk van eldönteni, mikor és milyen szocializációt biztosítanak gyermekeiknek, hiszen, törvény szerint elsődleges a gyermek egészséges testi, értelmi, érzelmi fejlődésének biztosítása. És ez a hátrányos helyzetűekre is éppen úgy vonatkozik. Egy olyan környezetben, ahol a gyermek éhezik, akár minőségileg is, ahol fertőzésveszélyes a környezete, ahol értelmi fejlődését a szülők saját hátrányuk révén nem tudják biztosítani, ott eleve érzelmileg is sérül a kicsi. Ma, ebben az esetben a szülő elköveti a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt, még akkor is, ha ezt önhibáján kívül teszi, és ma erre kizárólag a családból való kiemeléssel párosuló jogi felelősségre vonás a válasz. Az már megint más dolog, hogy ezt az eszközt – szerencsére – nem alkalmazzák, csak ritka esetben, de pontosan itt van a gond is, kiszámíthatatlan, egy emberi döntéstől függ az alkalmazhatósága. A még nagyobb gond, hogy semmit nem alkalmaznak a veszélyeztetés megszüntetésére. A családból való kiemelés és állami gondoskodás alá helyezés nem megoldás, ezt az eddigi tapasztalat igazolta, ennek kiküszöbölésére viszont nagyon is járható út, a korai közösségi szocializációs kötelezettség bevezetése lehetne.
Egy-két év alatt megszűnhetne a spontán szegregáció is, és esélyegyenlőség felé vezetne az út.
Csak azt nem értem, miért tiltakoznak mégis a magukat liberálisoknak mondók olyan vehemensen, mikor éppen a hátrányos helyzetű gyerekek jogainak érvényesítése, ezáltal az esélyeik soha nem tapasztalt növelése a normál életre lenne a korai, egészséges szocializáció következménye?
