Én soha nem szerettem a NAPokat, születésnap, névnap, nőnap, anyák napja, föld napja, állatok napja és sorolhatnám.
Idén onnan vettem észre, születésnapom van, hogy piaci szolgáltatóim - bankok, mobilszolgáltatók - SMS üdvözletet küldtek, én pedig dühös lettem miatta. Próbálok figyelni, ki az, aki igényli, megemlékezzem a napjairól, és ha van olyan közel hozzám, ezt meg is teszem, de az értelmét nem látom.
Most nőnap lesz. Mi az, hogy nőnap? Nem érzem magam vad feministának, de nem tudom értelmezni, ma a XXI. században.
Két lehetőség van, vagy férfinek, vagy nőnek születünk. Ez kicsit, és egyre kevésbé irányítja sorsunkat, ezt helyesnek is vélem. Nem érdem és nem ünnepelni való dolog, hogy minek születtünk, nem választhattunk, adott volt.
Akkor hát? Akkor hol van a férfinap? A kérdés azért is érdekes, mert míg a világ számos részén van apák napja, nálunk sehogy nem tud meggyökeresedni.
Én azt mondom, ez, hogy nőnap, ez így egy kirekesztést is jelölhet, már csak hogy tudjuk, hol a helyünk. Vagy ál-udvariasság? Vagy csak egyszerű, új keletű, de tradíció? Meglehet.
Ha valamitől mindig óvakodtam, akkor az volt, ne essek bele tradíciók, hagyományok csapdájába, ha élek is velük, mindig újítsak, frissítsek rajtuk. Nem szeretek rab lenni, így a szokások rabja sem. Tudom, ad egy kapaszkodót, egy pontot, amiben bizton lehet hinni, mert addig van, amíg akarjuk. Olyan ez, mikor nagy, precíz renddel vesszük körül magunkat, ahol mindennek megvan a saját helye. Nem szeretem a precizitást, nem szeretem a rendet, nekem nincs szükségem arra, nekem a fejemben legyen a rend, és többnyire ott rend is van, a fejemben és az érzelmeimben is.
Többnyire, mert néha borul minden és napok, de alkalmanként hetek is eltelhetnek egy-egy robbanás után, míg újra helyre kerülnek a dolgok. Igaz, akkor már kidobálva a felesleges szemetet, és új helyre, de helyre. Ezért nincs szükségem külsődleges rendre.
És ezért nincs szükségem NAPokra sem. Tudom ki vagyok, tudom mit teszek, tudom mire vagyok képes, tudom mit akarok, tudom mit szeretnék. Egytől ráz a hideg, ha beskatulyáznak.
Sokkal jobban tisztelem ellenfeleimet, mint a sunyi vigyorgókat. Jobban tisztelem a kritikát, mint az elvtelen bólogatást, sokkal igazabb, ha megmondják, mi az elvárás, semmint, ha nem közlik, majd mosolyogva hátbatámadnak.
A nőnap nekem hátbatámadás.
Akik ismernek, tudják, a halálom, amikor egy férfi úgy köszön, csókolom, erre azt mondom, én is önt, ha felsegíti a kabátomat, köszönöm, de még képes vagyok rá, ha kinyitja előttem az ajtót, nem vagyok béna, ha tüzet ad, a legfőbb élvezetet vonja el tőlem, és így tovább.
A férjem nem nagyon szereti, hogy napi több órákat írok, elmondja, de ennek ellenére elfogadja, ez vagyok én.
Mostani irományomnál elakadtam, és két napja görcsösen próbáltam tovább lépni, ám nem ment, geológiai ismeretek kellettek volna hozzá, de amire szükségem volt, sehol nem találtam. Mikor már csapkodtam, leült a gépemhez, és megnézte mit írok - mert szabad bejárásunk van egymás irományaiba -, majd megkérdezte, mi a gond, elmondtam. Ő hozzám képest zseni geológiából, így fél óra alatt elmagyarázta, majd segített beilleszteni az irodalmi jellegű környezetbe, holott ahhoz ő nem ért. Tovább léphettem. Nekem ez sokkal több, mint a nőnap, vagy inkább ez az?
Akkor viszont nálunk férfinap is szokott lenni, mert amikor ő akad el, mondjuk egy gép tervezésnél még oké, de mégsem működik, én állok mellé az én logikámmal és megoldjuk, holott utálom a gépeket és a technikát.
Én nem várok virágot, sem köszöntést, én visszautasítom azt, én csak azt várom, hogy én lehessek, és most nőnap alkalmából szeretném a férjemnek is megköszönni, hogy ezt a kívánságom természetesnek veszi, mint ahogy azt is, ez kölcsönös köztünk.
Nem hazudtolom meg magam, ezért kívánom, minden lánynak, nőnek, asszonynak, akinek ez fontos és öröm, a legszebb csokrot kapja a legnagyobb szeretettel, amit csak képzelni tud magának.
És kívánom a világnak, soha ne legyen benne több Lucy Jordan, se Thelma és Louise.
https://www.youtube.com/watch?v=uq-Tgu4510w